2011. június közepe. Budapesten A Város Mindenkié-csoport két tagja Fedél Nélkül újságot terjeszt. Állnak és várnak. Velük szemben egy síró fiatal lány ül. Egyikük odasétál és megkérdezi: – Mi a gond? Tudok segíteni? – Nem veszi fel a barátom a telefont, ráadásul 20 forint hiányzik egy doboz cigarettához. Pedig...
Mi itt dolgozunk a Rezső téren, a Ferencváros és a Józsefváros határán, nem messze az Üllői úttól. Nyáron, ha zöldellnek a tér fái, már-már zöldövezet, szüntelenül kajabáló óvodásokkal, télen akkora a csönd, hogy robajjal zúdul le az ágakon összegyűlt hó, máskor földre dobott kerékbilincs csörgése szakítja meg a csöndet....
read more
Likes
A kor mindig egy mert múlik elmúlt tá vál a lesz elfel ejt a volt holt per cekre halott órák mindig az ismeretlen új mi pánikszerű gyorsasággal válik múlttá olyan harang oly zene hol szél hullik az elhulló az elmúlás a halál a violinkulcs a semmi s a minden...
read more
Likes
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer a bakonyi erdőben egy fiatal cincér. Arról álmodott, hogy pincér lesz. Társai mulattak rajta, nevetgéltek, miközben elképzelték, hogy a mi kis hősünk tálcákon teli poharakat, megrakott tányérokat visz. Az erdei iskolában nem is volt olyan tantárgy, ami segíthette volna tervének megvalósításában cincérünket....
read more
Likes
457. szám
Interjú
“Alázat – ez egy nagyon fontos szó” – beszélgetés Rátgéber Lászlóval és Kövér András
Tavaly volt húsz éve, hogy kitört a százezrek halálát követelő délszláv háború, aminek során további százezreknek kellett elmenekülniük. Az Újvidékről érkező immigránsok elmúlt húsz évéről szólt egy est az A38 hajón. Az esemény olyan vajdasági művészek képzőművészeti kiállításával kezdődött, mint Bada Dada (†), Kerekes László (†), Slavko Matkovic (†),...
read more
Likes
Éj lett, S mindhiába intett, Papírost gyötörsz, Hajnalig szöszmötölsz,- A vers marad Rögzítetlen pillanat. Ez olyasmi, vagy tán Az is: üvegparaván. Semmi titok. Mögötte tétlenséged láthatod. 2011. december, második díj 0
read more
Likes
Egy fenyvesek övezte hegyi falucskában élt egyszer egy öreg házaspár. Bizony úgy megvénültek, hogy remegett a kezük, alig láttak, és keserves kínok között, botra támaszkodva, hajlott háttal vonszolták magukat. Ráadásul nagyon szegények is voltak. – Mamus! – panaszkodott nemegyszer az öregember – Nem élet ez így! A nélkülözést még...
read more
Likes
„Szeretni kell az embereket!” Csepregi Évával Orbán Anna (Tűzgyík) beszélgetett Minden napomat egy olasz keresztrejtvény megfejtésével indítom (hogy érezzem, még működik az agyam….). Aznap az „ÉVA” megfejtéséhez az volt megadva a vizszintes 3-nál : „Csepregi …, magyar énekesnő”. Kora délután a barátnőm arról lelkendezett, hogy látott egy klassz...
read more
Likes
– Mért akarsz vén fejjel költőnek menni?– kérdezte barátom minap előtt. – Nélkülöz, előtted sokan már, mennyi! – bodzapuskával az ordasra lőtt. Babérba koszorú korántól érik, ha meg nem ezért, hát ugyan miért? – ez olyan, amit az utolsó vérig… s akkor is nyeldes, ha partra kiért. Nem várt,...
read more
Likes
Már alig vártam a reggelt, hogy a kis bolt kinyisson. Tudtam, hogy mire a kasszához kerülök, legalább egy kétdekás már üres lesz, a másikat viszem magammal. Gyakorlatból tudtam, hogy ha kihívatom a mentőket, minden mozdítható el fog tűnni a zsebemből, mire a kijózanítóból hajnalban kidobnak. És ha elesek a...
read more
Likes
Mindenkinek van vidám, vagy éppen szomorú története a szeretet ünnepén. Hát bizony az enyém most éppen az utóbbi. Tíz éves voltam, apukámmal éltünk, mert nem sokkal előbb veszítettük el az anyukámat. Már tapostuk a havat az utcán, vészesen “bekarácsonyodott”. Apukám a veszteség fájdalmától erősen rákapott az italra. Dolgozott (mint...
read more
Likes
Szürkének int régi nyárból Egy lebegő árnyalak, Körülötte percek, órák, Mikor virággal vártalak. Szabadulni szürke árnytól Rád hajolok: – és búsongok. Nem jöhetsz úgy többé hozzám… Ifjak voltunk ott, s bolondok! 0
read more
Likes
Ma már tudnálak úgy szeretni ahogy neked jó. – ahogy csak én, s ahogy a langyos őszi fény végigsimítja szelíden megfáradt arcodat. Hány éve volt? – és lásd, nem tudtalak feledni. Számít-e még: múltadból lép elő egy szerelmes hős-lovag. De kár, hogy így: – én itt, te ott öregszel....
read more
Likes
Advent utolsó vasárnapja. Még öt nap és gyertyáktól, villanyégőktől csillogó este köszönt ránk. Fenyőfák. Vannak köztük gyanta és műanyag illatúak is, hiszen ez már a XXI. század. Ajándékok, díszek, szaloncukrok. Ételtől roskadozó asztalok családi körben, a meleg szobákban, vagy egy tál magányos bableves és forró tea az ingyenkonyhán. A...
read more
Likes
A tűz oly szépen ég nézem, csak nézem én a mélységek felszínén… Hallgatom lelkem énekét Ami a szavakból itt maradt gúny, kacaj, egy mozdulat Ígérted, mellettem maradsz! Rászedtél Te is! – de lelkemnek rabja vagy! Elteltek évek, örül a fej Ki tehet róla, ha így megy el? Nincs más,...
read more
Likes
Nap, jöjj be hozzám, szítsd fel a szívem, Első sugarad hintsd rám szelíden, Adj boldogságot, adj, adj tiszta fényt, Egy kis meleget, egy kis halvány reményt! Nap, jöjj be hozzám, lásd kivártalak: Zöldellhetnének már a fák az égbolt alatt, Végigfut a fény a mély völgyeken, És bátorítást sugároz nekem....
read more
Likes
Reggel a tükör nem azt az arcot adja vissza, amit elvárnék tőle. Egy megöregedett vén ember nyomasztó szomorú tekintete nézz vissza rám. Egy darabig némán tekintem a ráncait, őszülő haját. Végül levonom azt a következtetést, hogy az idő elbánt velem. A sok munka a stressz az a rengeteg aggódás....
read more
Likes
Állok, s várok?! Szállnék, de nem tudok! Nem lehet üde frissítőt, tikkadtság ellen szürcsölni nedűt. Nem lehet itt, ahol az eltévedt emberek átlátszó zacskóktól, átlátszó halált remélnek, leheletnyi boldogság után. Állok, s várok?! Hinnék, de lehet még? Nem lehet itt a lelketlenség dzsungelében, a rohanásban, a figyelmetlenségben, ahol...
read more
Likes
Ha átgondoltuk volna, hogy eljő, Mikor súlyos rögök alatt… Nem ütközünk meg véle sohasem, Sose káromoljuk, Istentelen, Nem bíráljuk az ételt, mibe szívét belefőzte… Sose gúnyolódunk rajt’ utánunk integetve Édesanyánk. Ha átgondoltuk volna, hogy eljő, Mikor súlyos rögök alatt… Szebben élünk, ezerszer szebben, Háború helyett békés szeretetben. Keze alá...
read more
Likes
Mert magányos vagyok én mint ez a fa itt felettem Hisz nincsenek itt a szeretteim mellettem Hiába süt rám a nap sugara Ha olyan távol vannak tőlem mint az égbolt csillaga Boldog szeretnék lenni nem búskomor Mikor gyermekeim szája megcsókol Rájöttem a világ legnagyobb kincse Ami már énnekem egyáltalán...
read more
Likes