(Varga K. Béla vallomása)
Tisztesség az gyenge álom,
magamat is csak kihányom,
bíbor ködbe fúlt valóság,
szemet szemért nyomorúság.
Szörnyű napok, szörnyű esték,
ágyamban a vén feleség,
unom záport, unom könnyét,
unom a kiismert ölét.
Hajt a vérem csak előre,
ki idegen legelőre,
friss szénába fúrom fejem,
ezért megver én Istenem.
