457. szám Széppróza

Tény – Öregedés

By


Reggel a tükör nem azt az arcot adja vissza, amit elvárnék
tőle. Egy megöregedett vén ember nyomasztó szomorú tekintete
nézz vissza rám. Egy darabig némán tekintem a ráncait,
őszülő haját. Végül levonom azt a következtetést, hogy
az idő elbánt velem. A sok munka a stressz az a rengeteg aggódás.
Ilyenkor az jut eszembe, hogy így is szeretni fognak a
körülöttem lévő emberek, és ha nem fognak, tudom-e őket
ugyanolyan figyelemmel és őszinteséggel kísérni útjukon.
Minden arc minden mozdulat, sőt minden szó jellemzi azt,
hogy rám még szükség van. Elkezdem egy lelki munkát,
amit nem fejezhetek be. Még nem! Nem egóság, de tudatában
vagyok annak, hogy szükség van még rám, egy öreg fáradt
megtört mosolyra, amit tőlem várnak el nem a postástól. Nekem
akarják elmondani azt, ami a lelküknek öröm vagy bánat,
és ha én nem hallgatom meg akkor senki sem. Nehéz az
öregedést elrejteni, eldugni mások elöl. Sajnos én is emberi
lény vagyok, aki előbb utóbb egyre kevesebb adat fogadására
képes. Nem lehet újratelepíteni, mint egy számítógépet. A
lomtáramat is egyre nehezebben ürítem. Soha nem féltem,
hogy eljön ez az idő is,és most itt van. Egyre gyakrabban
érzek testi fájdalmakat, amiket próbálok fáradságra fogni,
még saját magam előtt is. Nem bírom azt a munkamenetet,
amit pár éve még végigcsináltam. Visszatart az öregedés az
elkopott testem. Félelem járja át a lényemet. Nem félelem
inkább újabb aggódás, de ez értem szól. Régóta az első
dolog, ami nem másra irányul. Pedig úgy adnék magamból
csak, hogy örömet szerezzek. De már nem tudok úgy nem,
ahogy én akarok.
A tükör magától életre kelt, a lelki tükör választ adott:
A ráncok az évek szépségét jelentik. Mindenkin megjelenek.
Azt hogy mennyit adtál lelked gyümölcséből már senki sem
veheti el tőled. Boldoggá tettél másokat. A maradék gyümölcsöt
is ki tudod osztani. Valóban azt másképpen. Nem tehetsz
már meg olyan dolgokat, amiket fiatalabb korodban
kisujjadból könnyedén kiráztál. A test elfárad, de a lélek
örökre fiatal marad, ha te is úgy akarod. Ne hagyd, hogy a
tested a lelkedre is ráncokat varázsoljon. A testi öregedés
ellen nincs mit tenni, de viszont a lelki ráncok elkerülhetőek.
És merd kimutatni azt hogy neked is szükséged van
megértésre, szeretetre. Ez az új gyógyszer, amit most kötelező
szedned. Túladagolás nincs. Bármennyit bevehetsz
belőle.

2011. december, első díj

You may also like