Az első találkozás. Csinoska egyedül ácsorog a szakadó esőben. Jobbra tekint, balra tekint, sehol senki. Aztán meglát valakit az esőfüggönyön keresztűl. Cseppet bizonytalan a járása. Szerencsére nem paralízis – inkább maligán. Amilyen szerencsés vagyok ő lesz az – fanyalodik el a nő. Még soha nem látták egymást, nehézkes lesz...
Esténként, amikor véget érnek a napi teendők, vagy abbahagyom, rendszerint leülök a számítógép elé, és megnézem, miféle üzenetek jöttek számomra. Olvasgatom, válaszolgatok. A legtöbben betegségükről számolnak be, mert ismerőseim többsége hozzám hasonlóan a meglett korúak köréből kerül ki. A minap megakadt a szemem egy üzenő nevén, akiről tudtam, hogy...
felneveltem a hazugságaim ideje kigazolnom őket egynyáriakat és évelőket hagytam életre kapni a homokon fülembe zúg egy masszívan monoton hangon, ahogy kirántom a földből túl sok téveszmét horgoltam már csöndből… ’hogy hiányod több, mint bárki jelenléte’ idegenné válni csak percek kérdése ’meg az igazság mindig odaát lakik’ ma már...
láttalak egyszer egy trabzoni lokálban hol szántottad vadul a táncparketteket nem mertem akkor még Veled lenni párban mert arabsul tanultam az etiketteket visszaköszöntél hát andalúz mintában, hogy tudod te jól, mit sóhajt a mór lelkem dzsungelében lelógsz egy liánban perzsa lettem bár, mert sok benned a dór azóta éget...
a sárga csíkon kívül álljon kérem leülök mert hát sorszámot kaptam még akad idő egy-két mosolyra néhány hirtelen vissza is pattan itt hangok közt veszik el a lényeg szép napot ne velem kiabáljon belül sem találni kapaszkodót idegek táncolnak selyemszálon körülöttem arcok meg hiányok elhordott súlyoktól ingerlékeny nagy a...
halott őzek a mezőkön. hűlő szemükből ömlik a fény, elszivárog a füvek között a te arcod hal meg ott. már mező sincs, az is halott, állsz a történet végén, mint kihallgatáson a vádlottak acéllaphoz kötözött, sápadva rángó tenyere, vergődő csukló, isten elfojtott verőere. Te vagy ott. 0
Majd meglássuk, Csak vigyázzunk, Rossz helyre soha se álljunk, Mert az igazság Képes és kupán csap, És, ha aztán elájulunk, Oda lesz az aranyunk, Az is lehet, lesz sarunk, De nem adhatjuk el a sarunk, Mezítláb viszont nem járhatunk, Tüstént tüske lenne mindenhol, Mérgezett tüske mindenhol, Az lenne rút...
Járom az utat, az angyalföldi utat... De lehet, hogy az iránytű nem jó felé mutat. Nem zörög a kerék macskakövön pattogva, Nem csörög a villamos váltókon kattogva. Srácok se rúgják a rongylabdát a grundon, Szomszédok se perelnek a gangon. Kocsmák zsivaját se lehet hallani, Nem verekszik előttük két részeg...
Apám ezermester volt, Anyám a fekete folt, Apám mindenhez értett, Anyám csak minket féltett, Apám vályogot vetett, Anyám sarat dagasztott, Apám a kocsmát járta, Anyám zokogva várta, Apám lilára verte, Anyám azt is lenyelte, Apám nem sokáig élt, Anyám előtte sem élt. 0
hogy találkozunk… hogy megbeszéljük a világ folyását… hogy beülünk valahová egy kávéra… hogy belefér akár egy whiskey is… it was arranged…. Ja, elmaradt… miattam persze… kaptam egy épületes stroke-ot… „kinn az álom, de benn az agy...” 0
Kórházzsivaj. Nővérek acél mosolya Fekszem, és a gondolatom tétova Most látom, mégis milyen az élet Közben porciózzák az egészséget Vergődöm a saját nyomorom mélyén S kapom a gyógyszert ülve az ágyam szélén A nyűgös nappal után jő a boszorkány éj Valahol zokognak, és egy sikoly is belefér Vajon fölizzom-e...
Tudom, hogy sok gond van velem, De tudd, hogy nagyon szeretlek, Ne haragudj, azért a sok rosszért, mit tettem, Tudatlan voltam, tévedtem! Kérlek, bocsáss meg nekem, Hisz, Te vagy a Mindenem. Anya! Remélem, ha egyszer felnövök, Olyan leszek, mint Te, Elbűvölő, kedves és kitartó, Ki nem hátrál meg a...
Édes, kedves nagyanyókám, Anyák napja van ma. Olyan jó, hogy az én anyukámnak is van édesanyja. Reggel, mikor felébredtem, Az jutott eszembe, Legyen virág mint a két kezemben! Egyik csokrot neked szedtem, Odakinn a réten, Te is sokat fáradoztál értem Kimostad ruhácskámat, fésülted a hajamat, Jóságodat felsorolni kevés lenne...
Köszöntenélek száz csokor virággal, erdő csendjével, madarak dalával, lassú hullámú, szelíd folyóval, arany Nappal, ezüstös Holddal. De hogy bújjak hozzád? Hogy rebesel imát hisz néma szád? Hogy simogatsz angyalszárnyaddal, ha a lelkemet megrakod bánattal? Nézd, nyílik az orgona kinn a kertben, ilyenkor az édes illatára keltem, bekúszott a szobánk...
Az elbújások kellenek igazán csak neked a fejed halkan megremeg kezed közé reked nézel s nem látsz csak ujjakat mindegyik megragad árulkodóan önmagad lesel a kinti fagy bented már rég elépült nyomot ha rád hagyott azt rajtad hagyva rád a legbensőbb fagyot az elbújások bújnak ott vágva mély bánatot...