Angyalföld

Járom az utat, az angyalföldi utat...
De lehet, hogy az iránytű nem jó felé mutat.
Nem zörög a kerék macskakövön pattogva,
Nem csörög a villamos váltókon kattogva.
Srácok se rúgják a rongylabdát a grundon, 
Szomszédok se perelnek a gangon.
Kocsmák zsivaját se lehet hallani, 
Nem verekszik előttük két részeg pali.
Füst se festi szürkére a házakat, 
Nem kíséri fütty a lányokat. 
Nem hallani dübörgést a gyárakból, 
Nem érezni illatfelhőt a piacról.
Óriások foglalták el az utcákat, 
Tízemeletes házak!
Üvegpaloták végig a Váci úton!
Új házak – hogy le ne maradjon – a Béke úton!
Új élet, új arcok, új emberek.
Nem melós ruhás szakik, hanem manegerek.
Kínai és angol szavak súrolják a fülem, 
Nincsenek kocsmák, nem kérnek tüzet.
Nem jár már szódás, lovas kocsin,
Nincs kocsmatündér, ki csábosan kacsint! 
Gazdag vagyok, hisz akkor is éltem, 
S jó lenne még az újban is élnem.
Nosztalgiával nézek vissza, 
De így se rossz, hogy az utca tiszta.
Nem borítja szénpor, nem sárga keramit, 
Mégis megőriztünk valamit.
Ha nem így gondolod, tűnj el innen,
Mert Angyalföldinek lenni – érdem!

0