Köszöntenélek száz csokor virággal, erdő csendjével, madarak dalával, lassú hullámú, szelíd folyóval, arany Nappal, ezüstös Holddal. De hogy bújjak hozzád? Hogy rebesel imát hisz néma szád? Hogy simogatsz angyalszárnyaddal, ha a lelkemet megrakod bánattal? Nézd, nyílik az orgona kinn a kertben, ilyenkor az édes illatára keltem, bekúszott a szobánk nyitott ablakán, és könnyes szemekkel öleltél anyám. Most én ölelnélek, megtörölném szemed, könnyű mosollyal súgnám neked, hogy árva szívembe eltört valami, mert távol vagy, hogy szeretsz nem hallani. Lehet csillag vagy, vagy talán felhő, fentről nézed fiad, ki már réges-rég felnőtt, szellőbe fonod az orgona édes illatát, én a nyitott ablaknál állok, és várom a csodát.
Likes
No Comments