Azt kérik, hogy másképp lássak mindent. Hírcsatornák játsszák itt az Istent. A világ ilyent még sosem látott, bunda helyett medvére kabátot. Látunk felfelé hulló csillagot, éhezőt, ki a fénytől jóllakott. Acélba ütöttél faszöget, azután kimerte a kád a vizet. Élvezetté avanzsált a szenvedés, tépőzárrá vált a nyomókötés....
Ha Isten elköltözne, emberi testünket választaná lakásnak, ezt mondta az Apostol. De azt nem mondta, hogyan nyelhetünk le olyan bőröndöket és kartondobozokat, amelyek föld alá fegyelmezett arkangyalok lőfegyvereivel vannak tele, mert ezeket a biztonság kedvéért, tudom, mindig magánál tartotta, ha hallgatott esténként, akkor így hallgatott. Hogy fér el...
vajaskenyér paradicsommal jó sósan vitaminok és egy cigi az erkélyen az udvaron galambok akik a teraszomra hordják az ágyipoloskát a játszótérről ugyanaz ordítja hogy bazdmeg az én labdám a kopasz kiakad mert a helyére parkoltak bemegyek nintendo fortnite elpicsáznak az agyam hátsó szegletében ott motoszkál hétfő a hétvégék all-time...
Egyszer kialusznak a fények, s a csillagmező fölzokog: könyörtelen, furcsa éjfél lesz, meghalnak mind a pásztorok. Utolsó ütés, jól jár a lap, röhög a halál, s lapot vált, szidja a tűzcsóvás bogarat s önnön magát, a halált. Menekülnek a fák, s a folyók, biceg a sánta harangláb...
egy jókora idő után rájöttem meglehetős vehemensen hogy valójában igazán mit is jelenthet az hogy depresszió – ama szerencsétlen történés mialatt átéltem a saját halálomat minden egyes éjszaka közepén fölébredve – és még élve átélni a meghalás sokkját minden éjjel minek vége nem lehet már míg ...
harminc korty felejtés a kannásból reggelig kitart a járdából kinőtt bútoraim között ismét otthon vagyok mintha ablakomból néznék két méter magasról látom magam csörömpölés a konyhából jé ott még egy konténer volt előbb rádió gyerekeim kacagnak – hé dobjál meg vagy két kilóval a holnap esti otthonra kell...
Nappalok és éjszakák Bozótosában bolyongok Nem kötök ki sehol sem És nem is jajongok Kopott életemet hordozom A kátyúval teli úton Szertefoszlik a napsugár Ahogy a kezem kinyújtom A magány szeret igazán Szorosan ölelve énem Hűségesen követem A szürke messzeségben Olykor ördögök hada Integetve táncol Hívogatnak...
Mogadisu, hazafelé Fehér fények ezer színe robban. Éhesen vár elnémított száj. Karabély les álcázott sarokban, holnapután túlélni muszáj. Kontinensen átívelő eszme. Napsugártól perzselődő bőr. Kinek lesz a jólét előbb veszte? Sáros árral mindent elsöpör. Dubai Sokan voltunk, legyünk egyre többen. Zátonyokon korallkék az ég? Felhőt érő házak...
Kirakat alatt a körúton kutyamódon az ember halkan nyüszít, szólni nem mer talán feladta már, hogy ember Merre repülnek sóhajok ezrek lelkéből a vágy talán jó lenne kényelmes otthon, szolid megvetett ágy. De ki törődik most ezzel? Hazafiság duzzad a mellen s büszkék vagyunk bűnhődve piros, fehér, zöld mezben…...
Váróterem, rendelő. Folyik rólam a veríték. Velem szemben egy idős házaspár, lerí róluk a beszélhetnék. Ennyire melege van, drága? Csak a klimax – szabadkozom. Mire ők összenevetve legyintenek, ugyan már, ilyen fiatalon… Most mondjam el, hogy kipakoltak? Meséljek magamról óra hosszat? Mondjam el, hogy kísért az üresség, hogy...
Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológusként arra tette fel az életét, hogy segítsen nekünk megérteni, hogy miért érezzük rosszul magukat a saját életünkben. Nagyhatású könyvei is segítenek megtalálni igazi énünket, és vezetnek a fájdalmas, nehéz úton a gyógyulás felé. Hogyan és miért választottad ezt a szakmát? Mindig visszahúzódó, introvertált gyerek...
Sajnos sokszor vezetett ide az utam az elmúlt években, többedmagammal, ide, ahol összemosódnak a sorsok, valahogy eggyé, megtartva sorstalanságuk jogát és fájdalmát. Mégis, ez a vakító sterilitás egy tükrökből kirakott szobához hasonlatos. Ezekbe a tükrökbe bele kell bámulnunk, így akarva-akaratlanul egymásra is vetünk néhány kérdőjeles pillantást, majd tapintatlanságunkon szégyenkezve...
„Elég voltam mára, az álom oltalmára” hajtanám le a fejem – de sehol sincs helyem. Eljött hamar az este, a lelkem csak azt kereste egész nappal, kiégett aggyal: vajon hol tehetem le, pihenést hol érdemelne? Éjjel beléd köt egy pasas, jön a reg, rikolt a kakas; nem háromszor –...
Mély csendeket őrzök magamban. Testekét. Üvöltést, ahogy a srác felgyújtja a kezét. Az erdő mélységét, némán befogadva összerogyásomat árulások húsbavágó terhe alatt. Egy-egy megvető pillantás pengéje, ahogy fagyosan fordul el tőled a kedves. Júdáscsókok korcsa, én, megfeszítem magam a közönynek. De talán, ha értelme lett volna… Csend van, némán...
A Város Mindenkié, az Utcáról Lakásba! Egyesület, a Közélet Iskolája, A Menhely Alapítvány, az Első Kézből a Hajléktalanságról és a Stereo Akt közösségei fájó szívvel búcsúznak Balog Gyula (1959-2025) aktivistától, színésztől, írótól, tapasztalati szakértőtől. Balog Gyula, a magyarországi lakhatási és emberi jogi mozgalom kiemelkedő alakja. Szegény családból jött, megtapasztalta...
Idén is itt a Fedél Nélkül Karácsony, ahol biztosan nem marad el a nevetés, a zene és a sütik illata! Lapárusok, szerzők, önkéntesek és barátok együtt zárják az évet, csatlakozz te is! Amire biztosan számíthatsz: Díjátadó – Az Év Dolgozója, az Év Terjesztője és az új Ezredesek ünneplése Sütiverseny Mautner...
Ebben a tanévben is négy osztály láthatta Pécsen a Tandem Színház Fapados revü című előadását a Janus Gimnáziumban és a Művészeti Szakgimnáziumban. Az diákok ezen kívül még a Szociopoly című színházi társasjátékon és egy, a tapasztalataikat összegző drámapedagógiai foglalkozáson vehettek részt. Hogy hogyan valósulhatott meg mindez?… 2019-ben mutatta be...
2016 októberében a Népszabadság napilap szerkesztőségét felfüggesztették, „kilakoltatták” működésükből. Az egykori Szerkesztőség ezért akkor utoljára a Fedél Nélkül utcalapban jelent meg: ezzel emléket állított a napilapnak, egyúttal a lapot terjesztő otthontalan embereket megélhetéshez juttatta. Ez a mostani különszám is ennek az élő szellemiségnek a bizonyítéka. Idén a lap saját...
Mondd, mivé lesz az ember, Ha már hinni sem mer? Mondd mivé válhatunk, Ha már nem is álmodunk? Mondd lesz-e vajon hír, Mit próféta megírt? Mondd lesz-e majd ember, Kit özönvíz el nem nyel? Kísérjen utadon a hit, Mely letépi láncaid! A déli szél majd utolér, Életed véget...