Váróterem, rendelő.
Folyik rólam a veríték.
Velem szemben egy idős házaspár,
lerí róluk a beszélhetnék.
Ennyire melege van, drága?
Csak a klimax – szabadkozom.
Mire ők összenevetve legyintenek,
ugyan már, ilyen fiatalon…
Most mondjam el, hogy kipakoltak?
Meséljek magamról óra hosszat?
Mondjam el, hogy kísért az üresség,
hogy nehéz volt beletörődjek,
hogy számtalanszor gondolok arra
milyen súlya lehetett bennem a nőnek?
Velem szemben az idős házaspár
nem szól, az arcomat nézi.
Mintha víz alatt lebegnék,
kong a perc, a hiányt idézi.
