Rendezvények
Aktuális
Színházi együttműködések
2016-ban egy szerencsés találkozás újabb színházi együttműködést eredményezett. A Mentőcsónak Egység és a STEREO AKT színházi műhelyekkel és más szakmai partnerekekkel közösen az Első Kézből a Hajléktalanságról programkoordinátora, Balog Gyula és az utcalap munkatársa, Szenográdi Réka hajléktalanság témájában színházi társasjátékot kerekítettek.
Kiállítások
Kötetbemutatók
Röhrig Géza költő a Fedél Nélkült választotta új verseskötetének kiadójául. 2018. november 13-án a Nyitott Műhelyben megtartottuk a bemutatót, és csak a terjesztőinknél juthatnak hozzá a könyvhöz az irodalomkedvelők, ezzel is egyéni segítséget nyújtva kedvenc terjesztőjüknek!
Egyéb rendezvények
Júliusban a Kürt Nappali melegedő, székhelyünk fényesen csillogóra cserélte a padlót – kihasználtuk hát az alkalmat, hogy nagyobb rumlit csináljunk önkénteseinkkel. A Fedél Nélkül várója régóta felújításért kiáltott. Önkénteseinkkel bevásároltunk, előkészültünk és nekiláttunk. Első nap öt önkéntessel, második nap pedig a Semcon Kft. dolgozóival gletteltünk, ragasztóztunk és hengereztünk. Köszönet nekik! A képek magukért beszélnek, mekkora … Tovább az íráshoz
Mint minden évben, az idén is kedvezményesen töltöttünk egy hosszú hétvégét a magyar tenger partján. Sokan, akik előzetesen jelentkeztek, lemondták, mások egyszerűen nem jöttek el, így öt ágy üresen maradt. Sajnálhatják a távol maradottak, mert végig kellemes volt az időjárás. Pénteken, szombaton huszonnyolc-harminc fok, sok napsütés, vasárnap ugyan felhős volt az ég, ennek ellenére huszonöt … Tovább az íráshoz
Augusztus 27-én a mára már hagyománynak tekinthető hosszú hétvége (Fedél Nélkül Nyári Tábor) kezdődött a balatonakarattyai PartLak faházban. Egy kis kikapcsolódás, pihenés, hogy aztán újult erővel kezdjük a szürke hétköznapokat. Számomra új élmény egy lapterjesztő jóvoltából. Az indulás előtti napok már a készülődés izgalmával teltek. Majd a nagy dilemma, vajon mit sikerül otthon felejteni. (Semmit, … Tovább az íráshoz
Aranyosi Péter humoristasimogatót tart az otthontalan emberekért Télelőtti Dumaparty – Stand up az Otthontalan Emberért 2019. 11. 06. 19.00, ELLÁTÓház Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a … Tovább az íráshoz
Mivel 2018-ban lettünk negyedévszázadosak, 2018. október 29-én meghívtuk barátainkat az Extra Budapestbe, hogy koccintsunk egyet és kicsit együtt legyen mindenki: önkéntes, terjesztő, szerző, Olvasó, civil együttműködő, mindenki, aki kitüntet minket figyelmével.
A Menhely Alapítvány kiadásában 20 éve működő Fedél Nélkül utcalap 2013. december 13-án a terjesztőkkel, szerzőivel, önkénteseivel, kollégákkal és barátaival ünnepelhette a 20 év eredményeit, és új kiállításunk is nyílt a Bálint Házban. Boldog Születésnapot Fedél Nélkül!