Szerteség lőre-föveny bor cseppen-csurog, futok által, táncra mondd, miképpen, esett az eső piszkosan, tán örölt tudós …miértje, savasízű kút vizét kortyolom, köztéri padok párnáját rázom, mint egy korai Tél didergek, didergek-fázok, bérletnélküli utazás, és csak a római jog, a földön síneket raknak le épp, remizbe robban riadt reménysugár, esteledik...
Rézi néni azt hitte, hogy már sohasem lesz vége a télnek! Ám az időjárás-felelős a mennyekben kiadta a parancsot a pajkos szélgyerekeknek, hogy még az írmagját is fújják el a zimankónak. A fák nagyot nyújtóztak, az orgonabokrok kizöldültek, és az aranyeső élénksárga ruhába öltözött. Az idős hölgy élte a...
Dadogós ez az Este Selypít minden csendje! Sántít! – bár csak tipegne – Hozzám a múló idő jó lenne, ha nem sietne! Az égbolt derekán a Tejút-öve Szemedben csillámlik minden Nap-köve Dadogós ez az Este Gitárom is néma Megpendül a Hold fénye húrjain néha Csak ne lennék ilyen...
Julinak szeretettel! Ez a szirénák városa. Lehet este nyolc, hajnali három, vagy akár reggel hét. Lehetnek az ajtók, ablakok zárva, a redőnyök leeresztve. Ez akkor is a szirénák városa marad. Kíméletlenül és tántoríthatatlanul visszhangzik a sok váltakozó vinnyogás a fejemben. Az ágyon fekszem, cigarettázom. A füst nyújtózkodik a plafon...
Éjünk kéjünk napunk adunk s kapunk vakablak élünk félve a létünk van-e valami amit érünk el oda s vissza mivégre mit adunk a másiknak s tőle inkább miért kérünk Éj nap tenger fűk fák múló pillanat de magasrendű kéj ha minden egyes nap a másiknak adod magadat all out...
Milyen lesz a jövőképem Legbelülről én úgy érzem Van kiút és van remény Nem lehetek oly szegény Hogy ne tegyek érte semmit Ne maradjon más csak a hit Ez kevés a boldogsághoz Hogy alapjában megváltozz Hogy örülhess minden napnak Emberek kik sok jót kapnak Könnyen haladnak az úton De...
Áldozati gyertyák sárgás fénnyel égtek. Oltárra állítva misztikumban éltek. Füstcsíkotok fölszáll, föl a csendes térbe. Ember reményével, leborul térdére. Kezét összeteszi, bízva kér, könyörög. Gyertyáknak fényében lelkével nyöszörög. Lehet, hogy csak zengi köszöntő szavait. teljesülve tudja apró kis vágyait. Térdel örömében, térdel bánatában. Gyertyáknak fényében, ember mivoltában 0
Úr kezembe adta rég e hideg pengét. Jelezte, akarta: vegyem üzenetét. Pengének az árka – jelmondat rejteke, S hite van, vagy átka? Eszem nem sejtette. Sok száz éves a vas, s a felirat rajta. Lovagkor nem avas intelmét takarta: „Non ti fidar di...
Véres vánkosra vaku villan csigolyán csorbult kés éle csillan mely átmetszett bőrt, izmot és artériát míg elakadt végül… (Hisz elakad itt minden, barátaim, előbb-utóbb; ebben a lét alatti létben, a patkányszürke társadalmi éjben, a véres szerzésben és a kéjben az alvilág sötét ösvényein.) Majd a DNS-teszten eldől az ítélet!...
Jelenleg csönd van, a múzsa hallgat, nincs téma, nem faggat, az író nem ír: hallgat. Viszket a tenyere – írna valami szépet, valami jót, akár egy darab papírra, írna egy mesét, esetleg a valót. Lódítani nem akar! Viszket a tenyere – írna, de hogy nincs ihlet: betűket össze-vissza kavarna,...
Olyanná vált az ég Mintha fájdalomfáklyákból Fonnának glóriát a Csillagok köré 0
Íróasztalom megett áll. Derűs, kedves, néma és meredt. Akár egy gyermek nézem, amíg elhervad minden mi termett. Csendben köszöntöm, és szegényes kincseim lábához öntöm. Így szól: ha könnyebb, csont kezével varázsol szememre könnyet. Azt mondja: nézz szét, hogy szemedbe éles fény legyen a részvét. Meg mit akarnál írni, –kérdi...
Földre hulló vadgesztenye, púderporos, fülledt szavak, elsikkasztott forradalmak: – mintha múltunk ránk peregne. Régi október ködremény: – hazugságok fátyla mögött, vérrel bőven megöntözött lucskos ország lóg köldökén. 0
Városomnak Ha bukórepülésben Magamba szállok: Megtalálom Őt. Magam-nem tudom. A szenvedésben izzok, Érek. Ha Ő hív: Megyek. Utamon elhagyok-vesztek: Gőgöt, Büszkeséget, Önzést, Álmot, Embereket. Talán társat is. A hit szeretet. Az igazság béke. A szabadság lélek. A tudás ének. Ő megérint. Tisztán akarok állni. Könnyekben. Előtte. És a Város...
A verseimhez menekültem, nem volt már semmi más, ami a lelket tartsa bennem. A héten kicsit elsüllyedtem, fertőmbe merültem, kapálóztam, eleveztem; talán sikerül talpon maradnom, olyan embert őriznem, akiről azt mondják, – tisztességes. Bár még minden kétséges, kavarognak az emlékek, tekeregnek a lehetőségek. A válaszút kanyarának bedőltem: Előttem az...
Vegyél fel álarcot! Te látod majd a világot, de rejtve maradsz – nem látnak mások. Takar az álarcod! Plasztik szájjal nevetve mondod: – Na mi van emberek, csodálkozni se tudtok? Csak egy álarcot láttok. Ha tudnátok milyen grimaszt vágok! Torzra görbülne a szátok. Bizony álarcot hordok, mert ti inkább...
Nem volt más Mint önmagát ámító hiú remény Melyet a váratlan felkavart szenvedély táplált Kizökkentve megszokott mindennapjaimból Gondolataimba kivédhetetlen, nesztelenül behatolt Megzabolázhatatlan örvénylenek Emlékeim a jelenben Még nem fogva fel Ingoványra tévedtek Melyből most nehézkesen Hömpölyögve Erőtlen menekülnének...
Toporgó tánc az egész, kőléptű dicső zavarban piramist építő hajlam. Tégla téglára, fugába mész. Rögbe hullt láng: .. csenevész, másoktól hőt elorozva pénzen ég hatalmi posztja. Tégla téglára, fugába mész. Semmibe markol a kéz, spiritusz fáklya alá dől, itt marad földszagú körből Tégla téglára, fugába mész. Dörömböl, hull a...