399. szám Széppróza

A talált tízezres bankó rövid története

Szerző:

Rézi néni azt hitte, hogy már sohasem lesz vége a télnek! Ám az időjárás-felelős a mennyekben kiadta a parancsot a pajkos szélgyerekeknek, hogy még az írmagját is fújják el a zimankónak. A fák nagyot nyújtóztak, az orgonabokrok kizöldültek, és az aranyeső élénksárga ruhába öltözött.
Az idős hölgy élte a nyugdíjasok békés, unalmasnak tűnő életét, amikor is egy gazdátlan tízezres bankó alaposan felforgatta a lelkét. A könyvtárból, amit ingyenesen látogatott, lévén nyolcvan éves, négy krimivel tért haza. Garzon lakásának ajtaját három zár is díszítette, egy betörőnek nem jelenthetett volna komoly gondot azok kinyitása.
Rézi néni belebújt meleg papucsába, mert fázós volt a lába, és átböngészte a könyveket. Éppen A sátán kutyáját lapozgatta, kedvenc olvasmánya volt, amikor a lapok között egy tízezres bankóra lelt. Közömbösen kivette és jól megnézegette. Pár perc múlva azonban különös izgalom vett erőt rajta. Felhívta a barátnőjét és ismertette vele a
helyzet állását.
– Jujj!  – búgta bele a vonal másik végén Zsóka.
– Ne mondd el senkinek!
– Hátha hamis… – nyögte megtörten Rézi néni.
– Menj le a „kisboltba”, ott nincs „bankjegy hazugságvizsgáló!” – adta a tanácsot a barátnője.
Az idős hölgy hajlott korát meghazudtoló gyorsasággal felvette a félcipőjét, és már repült is a „kisboltba”. Hangja megremegett, amikor kért egy csomag Omniát.
– Hatszáz forint! – mondta Pirike, aki sokszor úgy füstölt a bolt bejárata előtt, mint egy gyárkémény.
– Rézi néni, mi van magával, úgy ki van pirulva! – tette hozzá.
– Semmi, semmi, talán a melegfront! – szólt vissza Rézi néni, és a visszajárót, pontosan kilencezer négyszáz forintot belegyömöszölte kardigánja zsebébe.
– Nahát, hogy milyenek az emberek! – jegyezte meg Pirike, csak úgy magában, és a többi bankó közé rakta a   v a l ó d i   tízezrest. Pirikét nem lehetett becsapni, a fogásáról megérezte volna, ha a pénz hamis!
„Elég drágán adta a kávét a Pirike.” – morfondírozott Rézi néni magában, aztán előhalászott egy papír zsebkendőt és megtörölte a szemüvegét, hogy jól lássa a kirakatokat.
Büszkén elment a patika előtt, „nehogy már gyógyszerre költsem!” – dünynyögte, és elhatározta, vesz egy farmert magának, kerül amibe kerül. Betért  egy butikba, a „festett szőke” eladólány, aki hasonlított a Csúnya lány egyik színésznőjére, szemtelenül megjegyezte:
– Csak nem a néninek lesz?
Rézi néni egy szót sem szólt, kifordult újra az utcára.
– Piha! Micsoda modor! – gondolta, és szívét melengetésre bevitte a SPAR-ba. Ott jól ismerték a fehér hajú hölgyet, és mindig kedvesek voltak vele. Csak olyan dolgokat tett Rézi néni a kosarába, amit mostanában nem engedhetett meg magának. Finom tokajit, desszertet, mogyorós csokoládét, bár ez utóbbit meg tudta volna venni, csak félt hogy kitörik a műfogsora!
– Ötezer hatszáz! – mondta Elvira a pénztáros kisasszony.
– Tessék aranyoskám! – és Rézi néni odaadott hatezret.
Kint a csillogó-villogó kirakat üveg előtt jutott eszébe a nénikének, hogy nem is szólt az Omnia miatt, „még azt hiszik, hogy elloptam!” futott át Rézi néni hátán a hideg.
Ahogy sétált az Erzsébet körúton, meglátott egy cuki blúzt. „Háromezer ötszáz…” – suttogta. „Még marad háromszáz forintom. Zsókát elfogja a sárga irigység, ha meglátja ezt a darabot” – gondolta.
Pár perccel később újra a garzonja előtt állt.
„Szent Isten! Elfelejtettem az ajtót bezárni! – kiáltott fel. Nyugtalanul szaladt a ruhásszekrényhez, és elővette a vaskazettát. Megvoltak a jegygyűrűk. A szegény uráé és az övé is. Nem hordta a nénike, mert elvékonyodott az ujja, és lecsúszott róla. A kettőből egyet akart idővel csináltatni, de hát mindig másra kellett a pénz. „Majd jövőre!” – zsörtölődött magában, és visszatette a vaskazettát az ágyneműk alá.
Megnézegette a többi krimit, de azokban már nem lelt pénzt.

Kapcsolódó írások