Sziréna

Ez a szirénák városa. Lehet este nyolc, hajnali három, vagy akár reggel hét. Lehetnek az ajtók, ablakok zárva, a redőnyök leeresztve. Ez akkor is a szirénák városa marad. Kíméletlenül és tántoríthatatlanul visszhangzik a sok váltakozó vinnyogás a fejemben.
Az ágyon fekszem, cigarettázom. A füst nyújtózkodik a plafon felé, a vége hullámozva, mint egy barátnőm haja, aki igazából nem is a barátnőm, mert egy darab tárgy (titok, hogy mi) nagyobb jelentőséggel bír életében bárminél. A barátságnál pláne.
Ha az ember nagyon unatkozik, vagy csak egyszerűen el akarja nyomni a fájdalmait/ ami úgyse megy / szóval akkor mindenféle értelmetlen dolgokat képes produkálni. Példának itt vagyok: ujjaim közt cigi, még mindig, csuklómat kisebb-nagyobb intenzitással forgatom… feltalálva így a száj nélküli füstkarikát.
Pár másodperc, és jön, pontosabban tör fel a kávé a kotyogóból. Mivel valami irdatlan nagy gyulladás lehet a szervezetemben, nem is kívánom. Átizzadva, fázva ébredek, és félek. Rühellem a kórházakat. Kedvenc színeim a zöld (ld.műtő, intenzív osztály), illetve a fehér (vö.steril-steril-steril). Mielőtt bárki a FTC-re gondolna: csupán véletlen egybeesésről van szó! A jégtáncon kívül nem rajongok a sportért, amennyiben a jégtánc sport, mert szerintem művészet, de mindegy…
Szamárfészek. Mama így hívta a bevetetlen ágyat. Nos, jelenleg egy ilyen fészek kellős közepén ülök, és azon elmélkedem, hogy a lélek gyulladása is fel tud-e szívódni, akárcsak a testé. Hat nap. Pszichiáter. Újranekifutás sokadszorra. Mert már kezdem azt hinni, csak bennem szirénáznak. Hangosan és folyamatosan.

0