A vágy, ha útra kél, mint kis patak, cserfelve fut, rohan, bár néha megtörik fehér kövek között, míg habjain a fények kergetőznek. Nem tudja még, hogy mennyi mélység várja, ketté szakadva új utat keres, talán homokba vész, vagy bő vizű folyóvá nő, és zúgva hömpölyög. Légy hát folyó, kicsiny...
Lecsókolom szemöldöködről a hópihét, Bár magától is olvad, hisz tavasz van. Pergőbb az élet, lucsok csak itt-ott, S ha bele is lépsz, megszárad gyorsan. Miért is szebb a tavasz, mint az ősz ? Hányok az ócska sztereotípiáktól: Prímán tudok depi lenni a harminc plusztól, (Ha akkor jutok messze a...
Szétkenődő tintapacák Bevésődött hosszú ránc Rönkből kinőtt gyenge faág Megújuló vén románc Összekulcsolódó kezek Körbe járó kerge ész Mestered, vagy bábod leszek Eldönteni nem nehéz Gondolatok végszavára Motoszkáló zaj felel Képzelet a vágy tanára Melyik úton enged el Árhullám lett pille testünk Eggyé váló két folyó Torkolatot hol keressünk...
Azt mondják, minden sikeres férfi mögött áll egy nő. Hát, ez biztos. De én inkább arra szavaznék, hogy minden siker mögött ott áll a szürke eminenciás, aki ugyanazt talán még jobban tudja, mint a sikeres, csak rosszabb a fényképarca. Jereváni hírek… 1953. május utolsó napjaiban rettenetes időjárás volt arrafelé....
Szín-ház? – én abban lakom… s páran voltak utána – meg a holtak remegőn reszketeg félholt színek és zsibbadt kakaó… míg és mint Casanova a hintóba fogva lábain vasalatlan a patkó s kifordított kesztyűvé vált a világ és az üres könyvtárban a könyvekből jövő esdeklő kiáltás – hát így...
amikor bolyongó léptekkel megyek aláhullott vállal mint vert emberek nem hinnéd miért is hinnéd olyankor érzem magam néha a fejem fölött is vagyok sebzett tüdőm a szárnyam s már elhagyhatnám magányos őrhelyem mit őrizzek mit vigyázzak csorba fegyveremmel? az álmot? a tudattalan testet? kínlódó szavainkat kötözze így az elme?...
ide figyelj Balázs ez aztán hatalmas blamázs összetévesztetted a két holdat Európát Iónak mondtad Jupiter ezért téged majd szörnyen megfedd de meg ám butuska kis komám bambulod a csillagokat és máris csillagásznak képzeled magad elfelejtetted hogy Jupiter isten és bolyongó míg Európa és Ió csupán csak hold rabszolgája bolygójának...
málha nélkül járni könnyen már ha élek megköszönjem kőből rakni sírt anyámnak misét hallani vasárnap hajat mosni körmöt vágni hálóingem gombolászni négy fal között ágyra dőlni drágább könnyet mint a kölni ébresztgetni a gyermeket kit föl csak a teste nevelt imádkozni evés előtt hogy a kenyér adjon erőt félretenni...
Fáj a fény és dideregve megyek én magam ölelve át mint síró kisgyerek, kit vernek és kilöknek egy téli éjjelen az utcára s űzött szemmel messze néz és szemem előtt elsuhant a jövő: mostohagyerek – mind mostoha a sorsa, váltig küzd és fárad, mindenki tapossa: adós életével kötözik röghöz....
Pára csapódik szürke macskakőre a tér padjai nedvesen fénylenek, magamat fázósan összehúzva nézem, hogy húznak el az emberek padom előtt sietve, gyanakodva, meggyorsítják mind a léptüket… tempójukat egyként diktálja dolguk és az átkozott rossz lelkiismeret. Bár a sóderral felszórt sivár téren mégis megáll mind, ki éppen arra jár… Vár...
A haja hullik, a foga sárgul Maga elé, öreg arccal bámul Épp hogy él, mindenét pénzé téve Pár aprót dobtak csak a kezébe Ezt a telet talán meg sem ússza A szita kabátját össze húzza A halál angyalával verekszik Mikor a hideg kőre lefekszik Szemében alig látszik a szikra...
Tombol és rombol egy láthatatlan lény Cafatokban libeg erkölcs és erény Nehéz acélgolyó, összedőlő ház Elkábított őrszem romokra vigyáz Kiszáradó kórót nevelhet a kert Ingó pódiumon pojácád hevert Nedvesedő fáklyán nem élénk a láng Döglött lovat adtak, hol van paripánk Kilyukadt kondérban olcsó tészta fő Éhező patkányok most bújnak...
Az én versem ne legyen soha magasztos eszméket kergető, lihegő, se jól fésült, divatos. Felszínes, ostoba. Járjon a földön, ne legyen egekbe törő faragott szóképek katedrálisa. S ne legyen a bálvány-perc számára állított díszes rímoltár előtt motyogott ködös, zsolozsmás metafóra-ima. De legyen, mint a vak kosárfonó látó keze iparkodásának...
egyszerre lázít és csitít, máglyára vetett szent, magára maradt kapitány a süllyedő acélkék magányban; rövid pórázon vénült eb nyüszítése, aszkéta, aki álmában olajsejk, aki megtagadta a fényűzést, koldusok bölcsességére vágyván; patyolat – tiszta, csatorna – mocskos ágynemű, ölve ölelő, ölelve ölő szeretők alá gyűrődve, sosemvolt, de meglett elégedettség; albatroszok...
önhibáján belül önsajnálatban fuldokolva ballag a csövi hajlékony napforduló bérlet sőt jegyeket kezelésre nélküli kacér randevú egy közlekedési viszonylattal álmom a feles kézigránát pláne csak beengedjenek piásan nyugdíj hopp segély kopp harkály varjú bölömbika miről ír az ornitológia tanácskoznak a madarak zebrán pocsolya hasal lóvé a holdon fekvő polgár...
Huszonkilenc évem nem több: szédült játék; ma ékes vagyok – holnap tán éktelen, végtelen örvénybe hull jó és rossz szándék. Életem: mint álom – tűnik a sohába, a sírnak súlyát felfogni képtelen s a kő illatát sem érzi a mohában. Bármit építenék, hiába, mert légvár s porlepte ajak mi...
A mosolya mögött a démon tanyázik, a kezében most is hervadt virágcsokor, egyik ígérete olyan, mint a másik, szeretője kettő: szürkeség és nyomor. A szíve bánattól, haja kosztól nehéz, a szája szegletén csak szederjes vérfolt, csak egy kútgödröt lát, ha a tükörbe néz, bámulni ezért is jobb a pohárka...
Elfekvő készleted olajban szárad Szétzilált csokorban nincsen bocsánat Áldatlan éjszakán kísért egy szellem Jeleket firkálgat kongó teremben Kavargó viharban mállik a rozsda Törtfehér ingedet fessed pirosra Áradó folyamnak úszás a vége Kilyukadt ladikkal te mész elébe Zavaros vizeknek sáros az alja Hasztalan gátunkat hullám takarja Meztelen ágakon billeg egy...
– Szia! – Szia! – Megjöttél? – Még nem. – Hogyhogy nem, hiszen itt vagy? – Rossz a kérdés, látod, hogy megjöttem. – Látom. – Akkor minek kérdezel ilyeneket? – Csak. – Ne veszekedjünk, csináljunk úgy, mintha most jöttem volna meg! – Csináljunk! – Szia! – Szia! Megjöttél? –...