A mosolya mögött a démon tanyázik,
a kezében most is hervadt virágcsokor,
egyik ígérete olyan, mint a másik,
szeretője kettő: szürkeség és nyomor.
A szíve bánattól, haja kosztól nehéz,
a szája szegletén csak szederjes vérfolt,
csak egy kútgödröt lát, ha a tükörbe néz,
bámulni ezért is jobb a pohárka bort.
Emberek leszúrják vagy kutyák széttépik,
jól tudja: némán az ima már mit sem ér,
lehet: holnap meghal vagy még él száz évig,
– és könnyeket töröl le a két vak szemén.
Nem tudja milyen a fekhely tövis nélkül,
a mellbimbóját csak undok féreg rágja,
elfogy a hold fénye, a nap elsötétül,
– ráng nyomorék keze, ráng nyomorék lába.
