Nem az ember az élővilág egyetlen faja, amely rájött, hogy dobolással nagy távolságokba lehet üzenni. A Macrotermes natalensis nevű termeszfaj képviselői hasonló módszerrel jelzik társaik számára, ha veszély közeleg: fejüket a földbe verik, hogy meghatározott frekvenciájú vibrációkat keltsenek. Az afrikai termeszeknek is nevezett állatok hatalmas várakat építenek kiterjedt földi...
de te azért e-mailben majd tudasd mi a szarért nem e-meled fel rohadtul okos telefonodat hogy végre e-mondhassam velem mi a baj ha végre összeköt egyszer majd bennünket az elektronika akkor üzenem majd: hiába a sok virtuális társ én nem bírom tovább e-gyedül 0
Minden egy lakatleveréssel kezdődött.Az autószerelőnek tanult, majd bányászként is dolgozó, végül a papi hivatást választó Böjte Csaba – aki már 1982-ben , a kommunista diktatúra alatt belépett a ferencesrendbe, bár pappá csak 1989-ben szentelték. 1992-ben került Dévára, itt papi hivatásának gyakorlása közben felfigyelt a kolduló utcagyerekekre, oltalmába fogadta őket....
Tudunk róla, de más szembesülni véle. Előző hét szombati napjára virradóan egy középkorú hajléktalan férfi lelte a halálát…, kihűlését követően az utcánkban. A metró bejáratától a huzat a lépcsőkig sodor néhány narancssárga színű szórólapot. Egy kartonpapíron üldögél a férfi, didergőn összehúzza magát. Éjszaka ellopták egyik pár bakancsát, Mezítláb, miután...
Az öregedő alkony kis fényeket gyújtott az apró ablakok mögött. A leszálló sűrű köd sietve foltozgatta a harangszó által ütött réseket a szürkén gomolygó fátyolán, aminek nem volt se eleje, se vége. A kert lombhullató gyümölcsfái némán állták körbe a tűlevelű ezüstfenyőt, aki mindig zöld volt és észrevétlenül cserélte...
Izgult. Sosem csinált még ilyet. Fiatalos arcán ráncok gyülekeztek. Nehéz volt magának beismernie, hogy fél, bár azzal nyugtatgatta magát, valószínűleg bárki más ugyanígy érezne hasonló helyzetben. Azt hitte, vele ez nem történhet meg soha, azonban úgy látszik az élet már csak ilyen. Csendben ült a sötét szobában, csak a...
Az önzetlen szeretet járja át a szíved, Meghitt melegsége árassza el a teled! Kívánok mákkal, dióval töltött kalácsot; Jó egészséget, és áldott, békés karácsonyt! 0
magányos téli est ez is megint karácsony közelít s ezen a fagyos éjszakán csak lelkednek hűvös társa vár: jeges hiány szorítja szíved mióta rádöbbentél azon a régi néma estén hogy lombjától fosztott korhadó fa gyökértelen árva lettél magányos téli est ez is sötét hóvihar közelít ébredő szende csillagok rejtőzködnek...
A sűrű hóesésben lassan lépdeltem a járdán egy halmot észrevettem hólepte testet megérintettem karját megfogtam, felemeltem. Kihűlt a teste, már alig élt érintésemtől megriadt, félt kérte ne bántsam nagyon beteg lelke a halál küszöbén lebeg. Betakartam testét kabátommal felmelegítettem egy pohár borral csak fedél legyen a feje felett átléptek...
A szívemben a szeretet napvilága ő. A téli éj csillaga mind izzó drágakő. S ha ragyognak a csillagok, mindben ő ragyog; fogadj be hát a szívedbe, mert csillag vagyok. 0
– Dömötör László Nehezék c. könyvére – Koleszár Noémi Lillához és Dömötör Lászlónak X. Dömötör László – Sárközi Lászlóhoz: Legföljebb néhány kérdést tenni föl merek. Néha. Magamnak. Lábujjhegyen. Habzó szájjal osztani ítéletet, s „észt”, épp elmével ugyan ki tenne? Önhitt bírák közt elvész a törvény, az ősi és...
Kosa Zsuzsának jeltelen nap november tizennyolcadika volt lázas kócbaba madárijesztő megvérzett lett a hold vérem havazott vöröslött a tél nászuszálya körömmel becézték két szemem kinek van erre szója szája 2014 szptember, első díj 0
„Nekem ugyanúgy haver a futárújonc, ha jó fej, mint a cégtulajdonos” Az elmúlt 20 évben egy igazi „világcég” nőtt fel itt a városban a szemünk láttára. Kétszemélyes családi vállalkozásból indult, most közel százan dolgoznak együtt. Beszélgető partnerünk Sinya, Sinka Károly a Hajtás Pajtás egyik ügyvezető igazgatója (kettő van, a...
„Várhatóan hamarosan bekövetkezik a teljes agyhalál” – mondta a férfihang. A megállapítás egyszerre hatott szakszerűnek és rémületesnek. Vajon kire érthették?! Csak nagy sokára fogta föl, hogy róla beszélnek. Ekkor felderengett előtte a múltból valami. Emlékképek jelentek meg lelki szemei előtt, mármint, hogy valami erdei sípályán suhant lefelé, amikor egy...
á – lom… minden este a nyaknál elhúzom a cippzárt leemelem arcom mint párnáról huzatot borítást kifordítva belso véres úgy ahogy van azzal kifelé veszem fel újra majd csend s nyugalom mily békések az álmaim miket nem álmodok el ahogy meztelen idegeimmel átszonek a falak a levego körbeölel állandóan...
Jó nevű barátommal 2013. július végén elmentünk a Keleti pályaudvarra, vettünk 2 db bónuszjegyet Bécsbe (13 euro), majd 1 hét múlva sikeresen landoltunk a Westbahnhofnál. Konyhanyelvi német tudásomnak megfelelően megkérdeztem a helyi rendőrségen, hol éjszakázhatunk olcsón, és máris megtudtuk a „Haus St. Joseph” Eu-szálló címét. Aznap ott aludtunk, és...
Időnként – bár ritkán, de úgy érzem a halál kis ördöge motoz. Bár bújkál, mégis súgja, – el kell vele mennem. Sicc innen kis mumus! Ha majd búcsúznom kell, megoldom, megoldja a sors. Te arról úgy is tudni fogsz! Emlék Kezemhez értél, rögtön enyhült a bánat. Látod! Ennyi kell...
Rám csukódott a körülmények aknazárja, enyém csak a szabadság pár centimétere; versem a szépség lehetőségét kizárja, enyém csupán a kutya megrágott étele. Miközben várom hogy meg fogok üdvözülni, hogy meddig bírja még ki szívemen a retesz; nyugtalan abba fogok beleőszülni, hogy talán a sors engem is figyelembe vesz. És...
nyitott zárt osztálya. Aki nem felel, vagy feleselni mer okleveles feletteseivel, ide – ki vagy be – záratik, és egyszersmindenkorra lepecsételik tollas zárait. Nem menekülhet, aki szabad, mert aki szabad, menthetetlenül beteg – vagy élete nyomorítja meg, vagy nyomora teríti le életét. Ismerjük meg, hiszen éljük az ördöglakat szellemét:...
Nekem jött, S azt mondtam: „bocsánat”! Szemébe néztem, S láttam, hogy egy állat Néz vissza rám. „Kultúrnoszty jeszty” Mondta a dzsungel-lakó, Kinek fejét csak azért nem vágta le bakó, Mert országában Hol ez, hol az van fent Na, akkor a tételes igazság Mit is jelent E földön, hol egy...