Sokan mondják: egyszer mindenkit ugyanazzal a mércével mérnek meg. Nagyjaink sem kapnak más elbírálást. Csupán ízlés kérdése, hogy ki lesz a szaki?
Netalán Szent Péter? Allah? A Földkerekség Ezer Istenének Egyike? Vagy egyszerűen a reinkarnáció rostál meg bennünket? De sokan vannak, akik szerint csak annyi biztos, hogy a kukacok elé kerül mindenki. Bár, állítólag nekik sem mindegy ki milyen rágós!
Ahány vidék és ahány ház, annyi szokás. Felénk Szent Péter ügyvitele a legelterjedtebb.
Történt egyszer, hogy az Égi Nagykapun két flótás egyszerre kopogtatott.
– Hát maguk? – szól ki az emeleti ablakon Szent Péter, kicsit morcosan, épp lepihent. –De sürgős.
– Jó napot! Megérkeztünk. Valaki azt mondta jöjjünk ide. Majd itt kiderül, hogyan tovább, csak kérelmeznünk kell a felvételt. –így a feltűnően jól öltözött, nagyon határozottan. A másik, aki nagyon szakadt gúnyában volt, csak szemlesütve hallgatott.
– Na gyertek – mondta Szent Péter.– Lemegyek, nyitom az ajtót.
Így is tett. Azután leültette őket. Ő az íróasztala mögött foglalt helyet, közben félig maga elé mondja:
– De egyszerre.
– Csak itt futottunk ám össze. Sohasem láttuk egymást. Fogalmam sincs ki ez a szerencsétlen. hadarta a jól öltözött, akit láthatóan blamált a másik, pedig valahol látta már. Az pedig csak magában gondolta: „A fenét ne ismernélek, láttalak már ezerszer a tévében is, meg az utcán is. Egyszer sem adtál egy fillért sem. Én sem szavaztam rád!”, de nem szólt.
Az egyik képviselő volt ugyanis, a másik pedig egy koldus. Mind a kettő közszereplő. Az egyiket az utcán látjuk sokat, a másikat a tévében.
Szent Péter ezt már tudta. Volt egy monitor az asztal alatt, ahol már lepergett előtte a két delikvens élete. A monitort csak ő láthatta. De épp elromlott a fülhallgatója, így nem tudott megbizonyosodni arról, hogy hazudni szoktak-e a kérelmezők. Kérdeznie kellett hát:
– Loptatok-e valamit egyszer is életetekben?
– Mit gondol? Nem. – vágja rá határozottan a képviselő.
– Nem. – szólal meg végre a koldus.
– Csaltatok-e valaha?
– Sohasem! – mondják szinte egyszerre. Kicsit már a koldus is felbátorodott.
Ha látták volna, mit lát Szent Péter a képernyőn? De nem látták. Sőt, a képviselő azon töprengett, hogy ugyan miért nem vette fel az adataikat?
Az első kérdés alatt lepergett, amikor a koldus egy óvatlan pillanatban a hóna alá csap egy nagy dinnyét a zöldséges pultjáról. Egy másik felvételen pedig a képviselő egy nagy páncélszekrényből tömködte a zsebeit éppen. Csak az volt a baj, hogy a páncélszekrény ajtaján jól kivehető volt a „Pártkassza” felirat.
A másik kérdés alatt először a koldust látta egy „Műtétre gyűjtök” táblával álldogálni. A következő képsorokon épp elhajította a táblát egy kocsma előtt, és vidáman benyitott az intézménybe. Azután a képernyőn a képviselő szerepelt, abban a pillanatban amikor a zsebébe csúsztattak egy nagy köteg bankót, egy aláírást követően.
– Valami azt súgja nekem, hogy nem mondotok igazat – így a főítész. Elmentek hát mind ketten Lucifer kollégához, majd ő megmondja a bizonyosat.
– De Szent Péter uram! Egy kalap alá kerülök ezzel az emberrel? – méltatlankodott a képviselő. Arra számított ugyan, hogy nem lesz ez egy sima ügy, de azért mégis csak, ő nem egy koldus!
– Nyugodj meg fiam. Lucifer nagyon igazságos. Mindenkinek csak annyit kell ledolgoznia nála, amennyit ellopott és elcsalt.
Csak itt futottunk össze.
