Bazsa munkája
30. születésnapunk alkalmából Nosztalgia rovatot indítunk lapunkban, melybe a Fedél Nélkül hőskorában megjelent írások, levelek közül válogatunk azzal a céllal, hogy bepillantást engedjünk a lap tartalmának, működésének három évtizedes alakulásába.
Ezúttal alapítónk és örökös főszerkesztőnk, Ungi Tibor egyik írásával jelentkezünk, megemlékezve egyúttal egy másik legendáról is: Rostás Sándor, azaz Csövi esetei az igazságszolgáltatással sokáig voltak szerkesztőségi beszélgetések témái, szerkesztőség alatt pedig nem csupán a Fedél Nélkült értjük, Csöviről írt a korabeli Beszélő, a Népszabadság, a Magyar Hírlap, a Népszava, szerepelt a Híradóban. A lenti cikk károsultja tekintélyét a „hajléktalan forradalom” vezéreként szerezte, de ő volt az, aki a Parlament előtt sátrat vert, érdekképviselt, tárgyalt vagy harcolt a Hivatallal. Solt Ottíliát idézve: „A nótórius protestáló (…) igazi préda; vesztésre született szegény”. Ezért (vagy ezek ellenére) hajléktalanság témában megkerülhetetlen volt, kérését nem illett visszautasítani egy magára valamit adó újságírónak.
Tibor pedig adott valamit magára, a legkomolyabban végezte feladatait, a szociális munkát, az újságírást és a szerkesztést is. Jó szeme volt a hatalom túlburjánzásaihoz, és véleményét gyakran meg is osztotta, haláláig szinte minden lapszámban megjelentette egy-egy gondolatát, feljegyzését, vagy éppen a szerkesztőségbe hozott történeteket írta meg és kommentálta. Bár ezeknek a történeteknek a többsége cseppet sem vidám hangvételű, a főszerkesztő úr igyekezett csipetnyi humorral fűszerezni őket, ahogy azt az alábbi példa is bizonyítja.
Csövi legújabb esete a 62. szám címlapjára került, 1996. szeptember 10-én jelent meg.
Csövit, a Nagyvezért átverték
Szinte hihetetlen! Őt, aki a 89-90-es hajléktalantüntetéseket végig parancsolta, a legvilágfineszesebb hajléktalant, a sokgyerekes családapát, sőt! – a többszörös nagypapát – pedig még csak 43 éves – hülyére venni, az bizony nem semmi. Vele még Demszky úr is kezet fogott.
Az ügy úgy kezdődött, hogy Csövi (Rostás Sándor) március végén szabadult a sittről. Ekkor, illetve a következő hónap elején megtakarított pénzéből – abból a 85 ezer Ft-ból, amit a Postabankban tartott – kivett 48 ezer Ft-ot, s a Nyugati téri aluljáróban egy engedély nélküli lapárustól ezért az összegért BKV utazási jegyet vásárolt. Úgy látszik, a hűsölés normatiszteletre tanította. Nem is volt semmi baj egészen mostanáig, augusztus végéig, amikor – mit tesz a Jóisten – Csövi pénzzavarba került. Hát, fogta magát, s bedörömbölt az Akácfa utcai BKV központ ajtaján, hogy ugyan már váltsanak be neki 12 ezer Ft értékben jegyet! Ami ezek után következett, az kifejezetten az Ördög műve volt (tévedés ne essék, ez az Ördög nem a miniszterelnöknek dolgozik): az utazásijegyek hamisak, értéktelenek, nincs pénz – volt a válasz. Csövi fájdalmában nagyot üvöltött, Azonnal jegyzőkönyvet vettek föl, rendőrért kiáltottak, s irány a Nyugati tér. Itt futottam össze Csövivel a Metró bejáratánál. Miközben a rendőr intézkedett, ő toporzékolt, fújtatott, s szidta Fekete úr – így nevezte az eladót – fel- és lemenőit. Követelte, hogy esetét írjam meg a Lapban.
Nos, én megtettem.
Ungi Tibor
(és mindenki biztos lehet benne, nem ez volt Csövi utolsó kérése – a szerk.)
rovatgazda: Molnár Vilmos
