szerkesztőségben dolgozó munkatárs
Fedél Nélkül 2019. május 37. 649. szám
Idén májusban lett egy éve, hogy tagja vagyok a Fedél Nélkül közösségének.
Előtte sokféle munkát végeztem, futárkodtam nyolc évet, dolgoztam a Közéleti Roma Nők Egyesületénél és az V. kerületi Kisebbségi Önkormányzatnál.
2009-ben lakcím nélkülivé váltam – már nem laktam tartósan vidéken a szüleimmel –, a pesti albérletekben pedig nem jelentettek be minket.
Amikor Pestre jöttem, egy énekesnőt kezdtem menedzselni, koncerteket szerveztem neki, nagyon élveztem, illetve volt egy egyesületem is, a Tehetséges Fiatalokért Egyesület. A gyerekemnek volt egy zenekara – a Fénysugár zenekar –, ezért is kezdtem bele ebbe a pályába, itthon és Európában is felléptek, de aztán ez annyiban is maradt.
Ide – mondhatni – kényszerből kerültem, a Munkaügyi Központ közvetített ki. Születésem óta tüdőproblémáim vannak, 2016-ban kiderült, hogy Boeck-szarkoidózisom van; lényegében egyre inkább el-elhal a tüdőm, ezért előfordulhat, hogy heteket kell kihagynom a munkából, de nagyon megértőek voltak velem; mondták, semmi gond, jöjjek csak dolgozni. Én intézem a postát, a levelezés és a lapkiadás egy részét, könyveket árulok, néha interjút is készítek és különböző kreatív feladatokat végzek.
Szeretek itt lenni, jók a kollegák, jó a hangulat. A korábbi munkahelyemen – a Roma Egyesületnél – a politika ment; itt a Fedél Nélkülnél csak a kultúra. A szerzők a saját vagy pályatársaik életéről írnak verseket, prózákat vagy festik meg azt. Igazából életek, sorsok bemutatásáról van szó; olyanokról, amiknek valamilyen közük van a hajléktalansághoz. Nagyon jónak tartom például azt, amit az EKH – Első Kézből a Hajléktalanságról – program keretein belül csinálnak; hogy iskolákban a gyerekeknek elmesélik otthontalan emberek a történetüket, válaszolnak a kérdéseikre.
Én konkrétan nem laktam még utcán, csak lakókocsiban egy évet, de az más.
szöveg: Szegő Márton
fotó: Csanádi Gábor, Stépán Virág
