2.
Újjászülettem, okos szelídségre
föld padlós, nyitott kéményű kis házban
kormos lámpafüstök szálltak az égre,
örök világosság csillant anyámban.
Bús ének hangzott fiatal szívéből –
én a hatodik, kéretlen a sorban,
liebling, a kedvenc egy tó mélyéről
bukkantam fel hófehér miseborban,
szent ostyában és tűzpiros palástban.
Már akkor is töviskoszorú mélyedt
fejembe – nézték meggyötört homlokom.
Veronika kendőt nyújtott és láttam,
az enyéim a keresztről eltévedt
juhok voltak már, rég nem látták nyomom.