Belülről kinyitom az udvarra nyíló üvegezett konyhaajtót a február eleji hidegben. A kőbányai Köér utca szükséglakásai ekkor még állnak az utca túloldálán zúgó és ipari szagot árasztó gyárépület kékre festett betonfalával szemben. Benti WC csak nálam van.
Pár hónappal korábban, 22 éves koromban vettem ki ezt az egyszobás, igénytelen, tanácsi házrészt, ahol havi párezer forintért használhatom a saját zuhanyzót, a széntüzelésű vaskályhát, a szoba fejem búbjánál végződő légterét, és a házrészt nekem kiadó házaspár matracát, lemezjátszóját összesen három rocklemezzel.
Mindkét oldalon sikerült jó viszonyt kialakítanom szomszédaimmal, az utca felől hosszúkásan benyúló földszintes, egykori parasztházban: a jobboldali, éjjel is résre nyitott ajtó mögött tizenöt fős romániai cigánycsalád matrcokon, általában éjfél után jönnek meg tömött nylonzsákokkal egésznapos piacozásból. Baloldalon, a ház végében a hetven körüli Irma néni: lakrészének belső tere az enyémhez hasonló szükséglakás mindig tiszta. A fal mellé tolt asztalnál két szék, piroskockás nylonabrosz. Megkínálni legfeljebb teával vagy keksszel tud. Néha én is viszek át neki almát vagy narancsot, kezdő, segédkönyvtárosi keresetemből rásegítve. Jókat beszélgetünk. Tisztességes néni. Ami még jobb: nála meleg van. Nálam már nem szellőzik a kályhából kivezető kémény, ezért nem tudok begyújtani az utcafronti fáskamrából felaprított, kidobott konyhapult-darabokból.
Irma néni sok mindent mesél: fia, aki több évtizede nem beszél vele vagy lányával, eltűnt, nem tudni, mi lehet vele. Fia volt felesége szemben lakott, az udvar másik oldalán, tőlünk két méternyire. A volt meny düledező háza előtt derékig, a sarkokat az ereszig lezáró fatákolmány. Afölött fém csirkeháló tartja bent a két ugató korcskutyát. A volt feleség, Irma néni menye már évek óta halott, alkoholista volt. Megtudom, hogy az ottlakó, kb. harmincéves barnahajú volt rockerlány vérszerint nem Irma néni unokája; anyja mástól lett terhes, ami később kiderült.
A télvégi szombat délelőtt is Irma nénitől lépek ki a fűvel gyéren benőtt udvarrészre. A kutyák és a csirkeháló mögül az egykori HBB-lemez egyik dala szól a rádióban: „…Menj vissza vándor; nem lehet két hazád.” Micsoda egybeesés, gondolom magamban. Azóta is sokszor elcsodálkozom, mennyire közeliek a kőbányai szükséglakások, és milyen könnyen elérhető a Pongrác út és a Hős utca telepeinek nyomora a stadionok és a Stefánia út eleganciája felől.
