Alig ült el a becsapódó előszobaajtó zaja a távozó postás után. A magányos özvegy visszafordult a viaszosvászonnal borított ócska konyhaasztal felé.
Hitetlenkedve meredt a kibontakozó látványra.
A vékonyka köteg bankjegy, havi nyugdíja, hirtelen furcsa változáson ment keresztül. A bankjegyek kontúrja fellágyult, elvesztette merev körvonalát. Lassan az egész halom összeesett, zsugorodni kezdett. Néhány perc múlva a kupac bankó egy kisméretű, piszkos felületű tócsává változott, melynek körvonala folyamatosan összehúzódott, mint a kiszáradó Velencei-tó. Kisvártatva már csak egy apró folt maradt belőle a viaszosvásznon, melynek közepéből sűrű, fekete füstcsík szállt fel.
Erre figyelt föl a szomszéd, az özvegy régi haragosa. „Az a buta vénasszony még felgyújtja a házat!” – gondolta dühösen, és tárcsázta a tűzoltóságot.
A kiérkező ügyeletes őrmester vállával könnyedén belökte a rozoga ajtót, Pillantása az előszoba falára celluxszal felragasztott, megsárgult újságkivágásra esett. A fotón egy feketébe öltözött öregasszony hajolt hálás kézcsókra egy politikus keze fölé.
2.
Az elgyötört asszony kínkeservesen feltápászkodott a vérmocskos padlóról. A kredencfiókból előkotort rozsdás ollóval elvágta a köldökzsinórt, A baba már nem sírt, csak halkan nyöszörgött, de az is abbamaradt, mikor anyja egy gyors, határozott mozdulattal a színültig töltött mosogatóba nyomta az apró testet.
A nő még körülnézett tétován, mintha keresne valamit, vagy elvégzetlen dolga lenne még ezen a sivár világon. Megnyugodva hallgatta a tűzhelyből áramló gáz surrogó hangját. A feltöltős óra monoton kattogással számlálta az elfolyt köbmétereket. Amikor elszámlált a betáplált átlagfogyasztásig, hangos zörrenéssel leállt. Szerencsére addig a kis helyiség légtere már megtelt a gázzal, így az anya elkerülhette a rá váró tárgyalást és a szigorú, de igazságos ítéletet.
3.
A hajléktalan, idős pár nyögve elhelyezkedett a fekhelyükként szolgáló több réteg hullámpapíron. Szorosan egymáshoz bújva vacogtak, bár az asszony igyekezett jól betakarni magukat, de az ócska pokróc alól csak kilógott egy-egy testrészük. Végre csak sikerült elhelyezkedniük, és a hideg szél is elcsendesedett kissé.
– Bemelegedtél már egy kicsit, kedves? – kérdezte az asszony, hangjában a régi, óvó szeretettel.
– Már egész jól sikerült, csak a kezem fázik… – válaszolt a férfi. – Add ide, megmelengetem! – szólt a nő.
És úgyis találtak rájuk a hajnali járókelők, ahogy fogták egymás kezét, örökre.
