hangtalan rabló, elloptad magányom
untalan követsz hideg éjszakákon
alakot borít rád a fénynek fájó fátyla
nem félsz belebújni szürke bú-ruhámba
s követsz előre s hűn követsz hátra
örök társ, hova tűnsz ha kialszik a fátyla?
éltetett a hold s most felváltja a hajnal
elnyúlsz a végtelen sugárzó nappal
múlik az idő s te egyre közelebb vagy
pillanatra kezem kezeddel összefagy
olvad most a világ s te is belém olvadsz
egyek leszünk ismét, önálló gondolat
arctalan senki, mosatlan tükörkép
mért jársz a nyomában ki örök semmibe lép?
mért kínoz néma érinthetetlened?
gyászba borul az ég
s már én sem játszom veled.
Likes
Nincs hozzászólás