(A béta verzió jelentése: a széles nyilvánosság számára elérhető, de még csak tesztelésre szánt változat. Tehát lehetséges, hogy hibák találhatók benne. Leginkább helyesírási hibák.)
Először talán helyezzük el a magyarokat a legendák, fentmaradt geszták történetei szerint. Most jön a hiszi-piszi rész:
Noé az megvan? Olyasvalaki volt, mint a hiteles magyar történelemben báró Wesselényi Miklós az „árvízi hajós”. Kettőjük közt annyi volt a különbség, míg a báró válogatás nélkül mentette az embereket, Noé a családját, meg a háztájit helyezte előtérbe, és ráadásul volt ideje felkészülni, mert neki megsúgták a központból, hogy lesz ez az áradás.
Ez most a történetem szempontjából periférikus esemény.
Lényeg az, hogy főszereplőnk Ménrót, először, mint unoka szerepel a Noé családban, későbbiek során le lett fokozva, és sima leszármazott lett. Persze megértem én ezt a távolságtartást, mert Ménrót óriás volt. Ez bizonyos problémákat felvethet Noé családjában, aki Ádám és Éva kilencedik generációs utódja. Honnan kerülhet egy óriás a családba? Talán a kígyó?
De tekintsünk el ettől a kis malőrtől. Azt viszont nem tudom, hogy Ménrót neje Enéh, hogy tudott annyira eltekinteni, mikor ikerpárt szült neki. Nem lehetett könnyű egy óriással. Már helyben vagyunk. Hunor és Magor volt az a két gyermek.
Most jövünk mi MAGYAROK, és hunyorok.
Színhely Perzsia.
Elröppent az a húsz év, és a gyermekek vadászni mentek. Egy szarvasünőt vettek üldözőbe. Napokon keresztül üldözték. Valami félre mehetett, mert apjuk Ménrót, akit Nimródnak is hívtak, kora legjobb vadásza volt, de a gyerekek ezt a tehetséget úgy látszik nem örökölték. Nem sikerült a vadászat. Hunor és Magor lepihent a fáradságos vadászat után, mintegy öt évig. A történelmi hitelesség kedvéért ez már nem Perzsia, hanem Maeotis, a Fekete-tenger északi öble, szóval az Azovi-tenger. Lassan közelítünk a Kárpát-medencéhez.
Na, itt történt meg a lánykérés.
„A hatodik esztendőben pedig kimentek; a pusztaságban a sátrak alatt véletlenül a Bereka-fiak feleségeire és gyermekeire bukkantak, amint férjeik nélkül a kürt ünnepét ülték, és történetesen éppen zene hangjai mellett táncot jártak; jószágostul gyorsan elragadták őket a Maeotis ingoványaiba.”
Szép volt fiúk!
Jó kis mese volt?
Hát nem az.
A XIX. század közepén a német Friedrich Karl Dörner (1911–1992) és az amerikai Theresa Goell (1901–1985) régészeti munkássága irányította rá a figyelmet a Nemrut Dagi hegyre. A (Nimród) hegyen 2206 méter magasban megtalálták azt a szoborcsoportot, ahol négyen Ménrót (Nimród), felesége Enéh, Hunor, valamint Magor van megörökítve. Innentől aztán hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
A reklám után folytatom.
Visszatérve Hunor és Magor történetére a decens lánykérés után nekiláttak szaporodni. Mintegy 3500 év alatt sikerült a magyarokkal, és a hunokkal berendezni Etelközt, Levédiát, és ahogy még nekünk tanították, Finnugoriját. A finnugor história onnan keletkezett, hogy néhány kevésbé alulfizetett nyelvész hasonlóságot vélt felfedezni a nyelveink között. Rengeteg közös szavunk van. Mint például húúú, aúúú, és talán az egyefene.
De most már térjünk rá a honfoglalásra. Nálunk úgymond kettős honfoglalás volt. Már a hatszázas években eljártunk rabolni, gyilkolászni a Dunántúlra. Nagyon túlra. Nem ez volt az igazi honfoglalás, csak időnként felbéreltek bennünket, hogy védjük meg ezt a népet, támadjuk meg azt a népet, aztán fordítva, a megtámadottal kössünk békét, a védencüket meg támadjuk meg. Így mentek ezek akkoriban. Ma úgy mondják, van az a pénz. Ezt hívják a mai történelmünkben diszkréten a „kalandozások korának”.
Aztán a nyolcszázas években valóban elindultunk honfoglalni. Úgy tudjuk a történelemkönyveinkből, hogy innen a besenyők szorongattak, onnan az avarok, a bolgárok, meg a fene tudja, hogy kik.
Nem így volt. Egyszer csak elindultunk, mint a gnúk a napszítta Serengetiből a szomszéd zöldebb fűvére. Egészen a 890-es évekig tartott ez a vándorlás. Ekkor az Anonymus (vélhetőleg III. Béla jegyzője) által írott Geszta Hungarórumból tudhatjuk meg a következőket. Például a Turul legendát, miszerint Emese álmában jelent meg a turulmadár, és védőszárnyai alá vette a kis Álmost, aki a későbbiek során a honfoglalás egyik vezetője lett, a magyar és egyéb népeknek. Valamint ugyaninnen eredeztethető a hét vezér legendája a vérszerződésről.
Hét különböző nép, vagy nemzetség összefogásával érkeztek el a Vereckei-hágó magaslatához. Itt aztán turul védőszárnyai ellenére Álmost megölték. Egyes kutatók szerint azért, mert bizonyos hatalmon töltött idő után akkoriban már nem volt hosszabbításra lehetőség. Ez egy magyar szokás volt. A mai napig nem értem, hogy míg fennmaradt többek közt a Búsójárás, a Húsvéti locsolkodás, a Költészet Napja, ez miért nem?
Továbbiakban Árpád vezetésével leereszkedtünk a Vereckei-hágón át a Kárpát-medencébe, és megtörtént a honfoglalás.
Azóta eltelt sok száz év, és megint elindultak a gnúk nyugatra, a szomszédok zöldebb füvére.
2023 április, harmadik díj
