2021. március 19-én a lengyel Saint Brother Albert’s Aid Society (Szent Albert Testvér Segélyszervezet) utcai szociális munkásai kétórás tanfolyamot tartottak Gdansk első számú magán középiskolájának másodikos diákjai számára. A program a hajléktalanság kérdéséhez kapcsolódó érzékenyítő gyakorlatokat járta körbe. Az előadás a következőképp épült fel: bemutatkozás, a hajléktalanság problémájának ismertetése, a szociális jóléti rendszer és intézményeinek szerepe, a hajléktalansággal szembeni negatív előítéletek és sztereotípiák, a hajléktalanokkal foglalkozók munkamódszerei. Az utcai munkások által alkalmazott gyakorlatok az alábbiak voltak: előadás, beszélgetés, interaktív feladatok, filmezés, workshopok és szerepjáték. A program fő célkitűzése a fiatalok hajléktalanság iránti érzékenységének növelése volt. A koronavírus miatt kialakult pandémiás helyzetből adódóan az órák online formában valósultak meg.
Résztvevők száma: 12 diák + tanár
Az előadások időtartama: 2×45 perc
Utcai munkások száma: 2 fő