A Novy Prostor program érzékenyítő workshop, illetve részmunkaidős állás diákoknak. A koronavírus miatt sokan elvesztették a részmunkaidős állásukat, vagy az Erasmus program által kínált utazási lehetőségeket. Emiatt úgy döntöttünk, hogy a Novy Prostor kapuit megnyitjuk azoknak a diákoknak, akiknek állásra van szüksége, és ezzel saját árusainknak is tudtunk segíteni.
A jelentkező diákoknak alá kellett írniuk a Kódexet (az újságárulás alapvető szabályai), és legalább egy hetet dolgozniuk kellett.
A folyamat jellemzői:
– A diákoknak választania kellett mentornak egy tapasztalt eladót, aki segít nekik az első munkanapon.
– Minden eladott újság után a Novy Prostor 5 cseh koronát adott a diák mentorának.
– A diákoknak sikerült pénzt keresniük, és egyben segítettek is.
– Fontos megjegyezni, hogy az utcán újságot árulni nem szégyen, és bárki aki a pandémia miatt elvesztette az állását, jöhet a Novy Prostorhoz dolgozni.
– Hét közben a diákok kitöltöttek egy rövid kérdőívet, hogy megismerjük a véleményüket. Meg akartuk tudni, hogyan élték meg, hogy az utcán kell újságot árulni, és milyen érzés a járókelők szemében szegénynek lenni.
– Az újságeladás segít közelebb hozni az olvasókat és az árusokat, csökkenti a sztereotípiákat, és megmutatja, hogy az újságot árulni nem szégyen, hanem tisztességes munka.
Beszámoló az egyik helyszínről
Dátum: 2020. augusztus 1-től 10-ig
Részvevők: 3 diák, Kateřina, Anežka és Monika
Minden diák egy hétig árult újságot Prága belvárosában a nyár közepén. A munkát azért vállalták el, mert új dolgokat akartak megtapasztalni, és segíteni akarták a Novy Prostor munkáját.
Ugyanazokat a szabályokat követték, mint minden Novy Prostor eladó, velük egyidőben dolgoztak, a szabvány szerinti NP mellényeket hordták, és fényképes NP igazolványt is viseltek.
Egy hét kemény munka alatt 450 újságot sikerült eladniuk. Ezután a szerkesztők egy több mint egy órás interjút készítettek velük, és újságcikkben osztották meg a diákok tapasztalatait. Végül csak Kateřina dolgozta végig a hetet, a többiek néhány nap után úgy döntöttek, hogy abbahagyják.
Kiemelünk néhány mondatot a diákok tapasztalataiból:
Monika: „Egész végig volt bennem egy rossz érzés, hogy olyantól veszem el a munkát, akinek nagyobb szüksége van rá, mint nekem.”
Kateřina: „Nagyon furcsa volt, hogy amint felvettem a mellényt, az emberek elkezdtek ignorálni. Mintha láthatatlan lettem volna.”
Daniela: „Az óváros egy terén árultam, nem messze egy étteremtől, ahol a tulajdonos kedvel engem, és minden vendégét elküldte hozzám újságot venni.”
Monika: „1350 koronát kerestem három nap alatt, és mindent a Novy Prostor eladóinak adtam.”
Anežka: „Miután én is megtapasztaltam, milyen kihívás ez a munka, még nagyobb tisztetettel nézek a Novy Postor árusaira. Nemcsak mentálisan, de fizikailag is kimerítő.”
Monika: „Önbizalomra tettem szert. Emellett biztonságot jelent, hogy ha elveszteném a munkámat és az albérletemet, akkor elmehetek a Novy Prostorhoz újságot árulni.”
A riport és az interjú a Novy Prestor 564-ik számában jelent meg, 14000 példányban nyomtatták ki.