Már sóhajokká szelídültek bennem
az évek hangos szív-dörömbölései;
még ide-idepörköl a fehér papírlapra
egy-egy vers-sorozat,
de már csendesebbek a dobbanások…
csak el ne múljanak végleg gyönyörű kínjaim!
Még néha látom anyám földarcát
apám s bátyám ködfantomja villan felém,
három szép halottam fogja tollam
gödör-szemükből rám zuhan néha egy kis fény,
de már hűvösebbek a hajnalok…
csak el ne múljanak végleg gyönyörű kínjaim!
Még át-áthallatszik a gyermekkori harangszó
az idő szigetelt falán;
még el-elbődül egy tehén a régi úton –
még látszik cipőmön egy-egy nyár pora,
de már halkabbak a fűzfasípok…
csak el ne múljanak végleg gyönyörű kínjaim!
Már sápadnak egyre a szügyi pipacsok
árvalányhaj hosszúak lettek a verőcei éjszakák;
még fel-fellobban a sötétben
petróleumlámpánk távoli fénye,
de már kormosabbak az üvegek…
csak el ne múljanak végleg gyönyörű kínjaim!
