(a „Vagyunk” egyesület megalakulására.)
Alibi vers. Egy dal, – magamnak.
Ez hozhat tán egy csöpp nyugalmat,
amit pár szó, egy dallam adhat.
Tőlem, nekem,
s azoknak, akik meghallgatnak.
A várost járom, üres zsebekkel,
fáradt, kedvetlen. Éber szemmel
a szépet keresve bármi ellen,
ha gondjaim szemben, sereggel.
Elágazás. Itt döntenem kell:
Döntöttem. Kibírok. Írok.
Magammal küszködöm, nem is a hideggel,
keserű szájíz minden reggel,
míg ébrednem, kelnem, döntenem kell:
mit kezdjek így az életemmel,
csordultig telve sérelemmel?
Döntöttem. Kibírom. Megírom.
Ha egyszer túlcsordul, kiloccsan,
elvegyül az útszéli porral,
számon kérik: hol kóboroltam?
Mire vártam, merre jártam,
helyem, hasznom, miben találtam?
Dolgom volt. Bíztam. Írtam.
Pár verset, dalt, – nem csak magamnak,
azoknak, akik meghallgatnak.
Ez hozhat tán egy csöpp nyugalmat,
amit csak szó, egy dallam adhat.
S versbe szedett, kimért szavakkal,
bírám előtt, – igaz tanúkkal
bizonyítom: köztetek voltam,
éltem is, és nem csak haltam.
Bár útszélen, de mégse sírtam,
csak a szépet keresve bíztam,
– így kibírtam. Leírtam.
Megjelent a szerző Bánom is én című kötetében.
