Fagyos csillag ablakomba’
Rászállt egy jégvirág-csokorra.
Puha párna fejem alja,
Dunyhám húzom a nyakamba.
Bárcsak a tél itt se volna!
Langyos labda lám az álom,
Felém pattog rám találón.
A valóság hűvös kocka,
Felakasztva hosszú srófra.
Ketyeg, mint az ingaóra.
Rám huhog az éj sötéten.
Volt idő, amikor féltem.
Lelkem patyolat ing takarta.
Piszkos lett már, rég elhordta,
Itt-ott felfeslett a korca.
Halált sző a pók a falon.
Nem bánom már. Hívom, hagyom.
Várom, hogy a csönd beérjen.
Összeteszem kezem szépen:
Jaj, csak felkészülten érjen!
Megjelent a szerző Bánom is én című kötetében.
