Megváltoztathatatlan, sápadt arcú lét!
Hány ezer éve hímezék rossz fonálod.
Vergődöm hálóidon, mint a bennrekedt,
Utolsót lehelve szívom magamba a lét
minden bűzét, mocskát.
Hátrahagyva magam mögött búskomor éveket,
mikor mindenem meg volt
és mégsem volt semmim sem.
Haszontalan tengetem napjaim,
saját magam idegeire megyek,
A szerelem messze elkerül.
Talán különleges vagyok, esetleg baromi átlagos,
Hangos szóval mondom el mély fájdalmamat,
Mely egész lényemből fakad.
Érthetetlen! Gazdasági fellendülés,
Joghurthegyek In the fridge, én mégis búslakodom,
lógatom orrom.
Jöjjön el Ő, a Halál,
terítsen be vászon palástjával
És vigyen el innen örökre.
Kaptam a Földön pár tíz évet
a legintelligensebb lények között,
Mégis inkább kisrigó lennék fák tetején,
megszűnne a gond, elszállna a végtelen magány…