A felkelő napba nézek,
Ilyenkor megtisztul a lélek.
Mintha naponta újraszületne,
Tisztán nevet az embereke.
Bár én is ilyen lehetnék,
Naponta tisztán nevetnék.
Nem gyötörne engem a múlt,
Árnyékot vet rám a megtett út.
Szorongó lettem és kétkedő,
Nincs bennem semmi éltető.
Salak testemet kérdezem,
Mennyit ér így az életem?
A déli napba kéne néznem,
talán megtisztulna a vérem.
Felforrna bennem a fertő,
Tisztulnék, akár egy szűz nő.
mi az mi engem fojtogat,
Hisz nem loptam, adtam sorra csak.
Embert se öltem, csak állatot, Felfoghatatlan állapot.
De mégis öltem. Önmagam.
Hitetlen voltam, csak mulattam.
Istent sohasem kutattam,
Emberek kínjain mulattam.
De most a napba nézek én,
fertőzött vérem ég, akár a kén.
Átölelnek engem a tüzek,
Kívülről látom lelkemet.
Bárcsak ennyi volna a tisztulás,
Nem kéne hozzá semmi más.
Testedet tűzbe vetheted,
Múltadat nem felejtheted.
Mint Jézus a keresztet,
Cipelni kényszerülsz,
Míg végül
Örök jobblétre szenderülsz
