Álmomban – pár napja – egyre hull a hó,
és nagy terepasztalokon zümmögnek
kis sínek; apró dízelek tülkölnek
sorompók előtt – ébredni volna jó…
Magamra kapni vasutas gönceim,
surranómba lépni, bundámba bújni,
féltett vörös sapkám fejembe nyomni,
gyorsan bekapni egyszerű reggelim,
fütyülve sétálni egy állomásra,
hol lányok arca villan lámpafényben,
rámosolyogni egy pirosruhásra,
ki jegyért indul az ablakhoz hátra,
és dalt szerezni a nagy hóesésben
sípra, tárcsára, söprűre, lapátra.
***
Tekerni a sorompókart vidáman,
hallgatni a vadludak gágogását,
és nézni, nézni a lányok bokáját,
majd elindulni mosolyuk nyomában …
Álmomban – pár napja – egyre hull a hó,
elment az utolsó vonat is rendben,
kerekek robaja szűnik fülemben,
kivirágzik bennem minden altató;
minden ringatás; anyám bús éneke,
falum hajnali harangkondulása,
vidám gerle-dal; gyönyörű térzene –
Álmomban mintha angyalszárny fénylene,
ellibben arcomon fehér ruhája,
szobám „Csendes éj” dallama lengi be…
