A csata
„I rode a tank, held a general’s rank
When the blitzkrieg raged
And the bodies stank.”
(The Rolling Stones)
„Valamikor a hidzsra, a próféta Medinába való átköltözése után bő ezer évvel, amikor a három kontinensen is terebélyesedő Oszmán Birodalom gyengülni kezdett, Buda arany almáját és az Alföld végtelen búzamezőit megkívánta Lipót, a teveszájú Habsburg császár, és egy Ligát gründolt maga köré, hogy a bestye tarfejű pogányoktól Magyarhont felszabadítsa. Arnót Abdurrahman budai pasa a készülő koalíció hírére egy kerületet, mahallét hasított ki Buda várának ellátására és védelmének fejlesztésére a nagy folyó túloldalán, ahová a birodalom minden szegletéből mesterembereket és szakértőket hívott. Az egykoron szebb napokat is megért, büszke birodalom fokozatosan lehanyatlott, majd az első nagy háború meg is adta neki a kegyelemdöfést. A mahalle szelleme, tarka népeinek öröksége azonban nem halt ki, a modern, rohanó hétköznapokban is a város hol üde, hol izgalmas, hol ijesztő színfoltját adja.” – nyomta le végül megkönnyebbülve a mentés gombot Mihran Malikian egy hosszú és megerőltető, átvirrasztott éjszakát követően. Az örmény diák ezután a szokásos ihletgyűjtő és/vagy levezető sétájára indult az eléggé ingergazdag környékükön, de be kellett mennie a szomszédos szkipetár pékségbe is valamit enni (remélem, az a csaj fog ma is dolgozni…), mert a sok éhgyomorra megivott, erős, kotyogós kávé után nemcsak a szíve kalapált egyre hevesebben, de már foltokat is látott elkúszni a szemei előtt, a gyomra is egyre jobban égett, meg persze friss levegőre is vágyott a dohányfüstbe burkolózott kis szobája savanykás, áporodott levegője után.
Photo by Jonathan Caroll
Először csak tétován, bátortalanul nézett körül az ázsiai vegyesbolt hátsó végében, nem rajongott amúgy ezekért a boltokért, hiába voltak praktikusak, mert alig beszélte meg magával előtte, hogy mit vesz, mennyit fog költeni, mire van mindenképpen szüksége, az árukészlet változatosságának, a rafinált árképzésnek, az áruk stratégiai elrendezésének, a bájos, indokínai eladóknak köszönhetően Ismail alsó hangon másfél, de inkább kétszer annyi pénzt hagyott egy ilyen boltban minden egyes vásárlásnál. Most azonban más volt a helyzet, más volt a felállás, Ismail még célirányosabban érkezett a boltba, hátra osont az üzlet hátsó végébe, izgatottan lépdelt el a füstölők, illatosítók, konyhai eszközök kínálata mellett is, mígnem megpillantotta a bűvös polcot: szíve megdobbant, izgató bizsergést is érzett odalent az elé terülő, izgató látványtól, de nem, ki kell használni a pillanatot, egyedül van, nem jön senki. Ismail tétován, bátortalanul nézett körül a vegyesbolt hátsó végében, láthatóan még mindig győzködte magát, aztán egyszer csak leemelt egy fekete színű francia bugyit a polcról, megvizsgálta a méretét, rugalmasságát, anyagának minőségét, tapintását, beleképzelte a már 10 napja utazás miatt távol levő Inez Kruegert, aztán egyszer csak a fejére húzta, és áhítattal elegyes, féktelen vágyakozással szagolgatni kezdte a fejére húzott intim női ruhadarabot. Állt ott vágyakozástól és zavartól feszítve egy fekete francia bugyival a fején, mint Szippancs Demeter, állt ott, mint egykor hőn szeretett úrnője előtt, aki egy használt fehérneműjével ajándékozta meg az egyre gyakrabban visszatérő, kiképzés és betanítás, szelídítés alatt levő vendégét, egy hirtelen mozdulattal elővarázsolta a bűvös ruhadarabot a szekrény mélyéről, és mire Ismail bármit tudott volna reagálni, orrait már a Thébai úrnő illata töltötte be, és szinte már érezte a szájában, a nyelve hegyén is hőn szeretett úrnője mézédességét. Állt, egyre csak állt, vagy néha zavartan toporgott Ismail a vegyesbolt hátsó végében egy fekete francia bugyival a fején, mohón szagolgatva azt, mikor hirtelen felbukkant a kis növésű, kedves mosolyú vietnámi árufeltöltő lány. Ismail hirtelen mozdulattal, zavarát hasztalan palástolva vette le a fejéről a fehérneműt, míg az árufeltöltő lány először döbbent zavarral, néma szemrehányással tekintett a magáról megfeledkezett, édes asszonyszagra vágyó fetisisztára, ám Ismail zavarát és bénultságát, valamint a farmeron át is láthatóan dudorodó férfiasságát látva végül bátortalan és cinkos mosoly ült ki az arcára.
„I am like an albatross I fly over the sea
I don’t need a home I don’t need one
You are like an albatross when you meet me
You said you will always need me”
– hallgatta örömmel és megkönnyebbüléssel Larissa Georgiou utánozhatatlan, fátyolos, melankóliát és bágyadt byroni spleent árasztó hangját. Jó volt egy kicsit megpihenni az ilyen napokon, főleg a nagyon rövidnek tűnő ebédszünet végén, erőt gyűjteni, ráhangolódni a még gyilkosabbnak tűnő második etapra. Ahogy Yusuf Dudajev átfutotta az Outlook naptárjának lefoglalt hibaelhárítási időpontjait, már indult is be a ringlispil az agyában, mert ez nem munka, ez agyrém, sőt háború, bazmeg, fegyverkovácsnak érzem magam ezek mellett a kulcsinger hatására egyszerre teuton lovagoknak és berserkereknek tűnő júzerek vagy anwenderek mellett. Kérem, várjon, sajnálom, de most azonnal nem megy, foglalt időpontom van, sajnos a hibaüzenet alapján ezt a funkciót az IT hierarchiában bőven fölöttem levő személy blokkolja, szíves türelmét kérem, nem, sajnos nem tudok, nem szabad jósolnom, a megoldó csapat nevében ígérnem – na ezeket aztán nem hogy hiába mondod nekik, de nem is akarják megérteni, vagy úgy tesznek, mintha nem értenék, ez néha csak olaj a tűzre…Bitte um dringende Unterstützung – ja baszki, nektek minden dringend, meglátom ezt a szót, vagy az asap betűszót és görcsbe áll a gyomrom, mert neki most azonnal, vagy már tegnap kell a megoldás, meg az én ebédszünetem, az nem számít, baszkikám, múltkor is Frau Kerstin addig zaklatott 3 különféle csatornán az ebédszünetben, amikor már a kincstári szöveget terveztem magamban, hogy hogyan rázom le, küldöm tovább ezt az okádék hibajegyet, vagy halasztom el az érdemi hibaelhárítást hétfőre, nem, mert neki határidős munkája van, tapad rám, mint egy pióca, basszus, itt magyarázza, szimulálja nekem, hogy mi történik, mi nem működik, de még kurvára nem nézem a megosztott képernyőjét a Teams-en, nem, még lopva kávézok, cigizek, húzom az időt, rákerestem arra a rohadt hibaüzenetre meg az alkalmazásra is a Google-ban, de esssélytelen, bassza meg, ne mutogassa itt nekem, de hiába, úgysem érti, vagy várjunk csak egy kicsit, hoppá getz, mit is mutat, Netzlaufwerk, megosztott fájlt nem tud az alkalmazásban megnyitni, na bassza meg , hátha szerencsém van, ledurrantom a gépén a bűvös parancsokat, pingeljük csak meg, hálózaton van a nő, szerencsére, mehet a parancs Invoke-Command-Computername – meg a többi, futtass még a végén egy start logonscriptet babám, bitte, jajj de jó, érti, hogy hol mire kell klikkelni, techy júzer, újraindít, na bassza meg, működj, getz, léccilécci – és igeeen, örülünk Vincent, most írt a nő, hogy működik, meg tudja nyitni a fájlt, sőt küldi itt nekem az emojikat, szívecske minden, meg itt hálálkodik, hogy megmentettem a hétvégéjét, herzlichen Dank, na ezekért érdemes csinálni, igazán nagyon szívesen, bitte, sehr gerne, meghálálhatnád IRL is, átmennék hozzád szerelni, hogy átmenjen a hibaelhárítás a mosogató alatt fekvő vízvezeték-szerelős felnőtt filmbe: fölém terpeszt az érdeklődő Frau Kerstin a kihívó otthonkájában, nincs rajta bugyi, sőt, nincs alatta semmi – öncenzúra!
Vége az ebédszünetnek, logolok vissza, na bassza meg, nézzük, mivel ajándékoztak meg a drága diszpécserek, mit nyertem még mára: docking station, hát persze, bazmeg, mi más, hiába update-elem a meghajtókat, alig használ, látom, baszki, ez az őrült is visszajelzett, nem hiszem el, az utolsó fél órámra is betuszakoltak egy termint nekem, ilyenkor már hagyják élni, napi munkát adminisztrálni az embert elvileg, de Radu egyre gecibb, aztán mehetek még hentelni is egyet, így hívom az Office-csomag teljes kipucolását és újratelepítését, ha ezt nem szenvedem végig az anwender gépén, akkor az Office megoldócsapat kapásból dobja is vissza a jegyet, sőt a múltkor azzal indult a napom, hogy 8 óra előtt, kávézás, ráhangolódás közben rám írt Kumar a megoldócsapattól az előző napi „hányinger, minél előbb szabaduljak tőle” – típusú hibajegy miatt, ráadásul VIP júzer, Office-csomag telepítési hiba, jaj ne, muszáj?, de miért én? hiába magyarázom, szarik rá, meg se hallgatja, el se olvassa szerintem, Kumar addig hajt, hajszol, szinte már zaklat, amíg a fel nem megy a csomag, meg nem erősíti a júzer, hogy minden OK, hiába anyázok, próbálok lázadni neki közben, csak annál jobban hajt, aztán mikor a végén megkönnyebbülünk és kibékülünk, csak annyit vet oda tanulságképpen, hogy: „az én barátságomért meg kell harcolni”, hát inkább a recruiter meg HR-es csajaitokkal, Prijankával meg Sunithával hoznál össze, Kumarkám… Mehetek megint Office-csomagot clean und complete újratelepíteni, rutinmunka, múltkor még félzombin, alsógatyában is megcsináltam, na akkor azért lecsesztem magam, ’gondolj bele, hogy hol és kiknek dolgozol, bazmeg!’ – de ennyiért? Öncenzúra! Na még beesik valami, szerencsére ismert hiba, performance issue, Leistungsprobleme – na lássuk csak: backslash, backslash, gépnév, backslash, izé… majd admin jelszó, zsupsz, és már fenn is vagyok a merevlemezén, ú bazz, alsó hangon vagy 10 gigabájtra való szemetet, gyorsírótárazott vagy ideiglenes fájlt töröltem ki, reméljük, segít, közben ír , vagy írna is már rám Gézuka, hogy lenne még egy kiváló programajánlata SOS persze, mert én éppen ráérek, megint más helyett dolgozhatok, bassza meg, köszönet érte meg semmi vagy alig, hát a lóf@sznak is van ám vége, komám, hiába mondom, hogy nem én vagyok a hulladéklerakói, annál jobban csinálják, nő a tét, most a héten is csupa rossz hír és feszültség a team meetingen, megint új processek jönnek, ami senkinek sem lesz jó, de mi szívunk majd a legjobban miatta, nem tudjuk hozni a számokat, újabb büntetés lesz, Krieg ist verloren, kiugrok ebből az elcseszett háborúból, mint a románok, sőt, ha kell, át is állok a románokhoz, merszi frumösz, la revedere!!!”
2025 augusztus, első díj
