Zilahy Tamás
A betyár celeb
Hogy miről is jutott eszembe ez a téma?
Valahol olvastam, hogy július első hétvégéjén Ásotthalomtól (a Bűbáj földjétől), ahol a Rózsa Sándor Élményház mellett egészen Hajdújárásig, a határokon átívelő szerb-magyar barátságot erősítő vidám rendezvényeket tartanak, a környék nagyra becsült fiának születésnapja alkalmából.
Nevezetesen Rózsa Sándor Fesztivált, annak tiszteletére, hogy 1813. július 10-től 1872. november 22-ig itt élt és alkotott Rózsa Sándor.
Hát nabazmeg!
Voltak még híres betyárvezérek, mint az Alföldön Angyal (Ónody) Bandi, a Dunántúlon Sobri Jóska és helyettese, Milfajt Ferkó, a Mátra és a Bükk rengetegében betyárkodó Vidróczki Márton és az utolsó betyárok egyike, Savanyó Jóska. De ők már csak utánérzések voltak, és gondolom az a 88 betyár is, akiknek nevük sem maradt fent, de egyformán végződött a karrierjük, mármint kötél által. Nekik nem volt annyira jó a piárjuk, mint a fent említett Rózsa Sándornak, akit amúgy a keresztségben még Ruzsának hívtak, aminek ugye semmi értelme nem lett volna, gondolom, ezért is virágzott ki a neve.
Tehát 1813-ban egy júliusi napon – megszületett a kis rózsabimbó. Nem volt nagy felhajtás miatta, mert a legenda szerint aznap égett le a házuk. Így akadt más ünnepelnivaló is.
Tragikusan hamar, 12 éves korában elvesztette édesapját, akit vagy felakasztottak lólopásért, vagy a B-verzió, hogy Bácskán munka (rablás) közben önvédelemből agyonütött a felháborodott tulaj. Mostanra már csak a végeredmény biztos: Sanya „férfi minta” nélkül volt kénytelen felcseperedni. Manapság ha ilyen történt volna, akkor a tárgyalásain beszámítják a sivár gyermekkorát, és csak egyszer ítélték volna halálra.
De hagyjuk a nosztalgiát!
Felcseperedvén majdnem rendes ember lett. Az amúgy analfabéta gyermek addigra már három nyelven beszélt. (Az nem lehet mondani, hogy írt és olvasott.) Történt ugyanis, hogy Erzsi néni (Kántor Erzsébet), a kedves mama, beadta a gyermeket OKJ-és kovácsipari tanulónak. A mester hirtelen kezű ember volt, de Sándor még hirtelenebb, és így megtörtént az a csúfság, hogy egy vascsővel megigazgatta a tanító bácsi auráját. Tanár nélkül maradt. Saját kezébe kellett venni a sorsát. Indított egy magánvállalkozást, és abban dolgozott. Naponta eljárt lopni, fosztogatni, nagy néha gyilkolni. 23 éves korában sajnálatos módon be kellett zárnia a vállalkozását, mert új lakcíme lett. Lakcímkártyáját a szegedi Csillag börtön címére állították ki. Innen megszökött, és folytatta a szakmáját. Hatvan kitudódott bűncselekménye volt. Tanyákat rabolt ki, teheneket, lovakat hajtott el, és 30 embert gyilkolt meg kegyetlen brutalitással.
Illik a betyárok történetéhez romantikus szálakat is kötni. Álljon itt egy kis színes az életéből. Sajnálatos módon kevés ilyet találni, mert egy pillanat megállása sem volt két rablás között. Így inkább a szakmai karrierjét építgette, mint hogy szoknyák után futkosson.
Annyit azért érdemes megemlíteni, hogy néhanapján a kocsmárosnéktól csókot lopott jó pénzért. Volt aztán még egy Gyémánt Fanni nevű hölgyismerőse, aki aztán úgy beépült a rablóbandájába, hogy Sándornak annyi szarva nőtt, mint egy kosár csigának. Fanni megúszta annyival, hogy elzavarták a bandától. Aztán volt neki az Eszter, akitől két fia született. Boldogan éldegéltek, mígnem egyszer csak Eszter férje orvul hazatért valami háborúból, és nehezményezte, hogy mikor elment, négy gyermeke volt, most meg hat. Szóval ez is egy igazi kudarctörténet volt Sándorunknak. A filmből ismert Veszelka Juliska, a „hí be csúf,” csak egy fake news volt.
De térjünk vissza Rózsa Sándor piárjának alakulására. Az egyszerű (M1-en szocializálódott) nép legendákat szőtt az alakja köré. Például, hogy csak a gazdagokat fosztotta ki. A szegényeket békén hagyta. Ez természetesen így is volt. Mit lopott volna a csóróktól? Semmit.
Nézzük a személyéhez kapcsolódó leírásokat. Bár csak 165 cm volt, a tanyavilágban mint magas, daliás férfi szerepelt, komor, szürke tekintettel. Gondolom, ez csak szürkületkor látszódott tisztán. Egyesek azt is tudni vélték, hogy mikor a mi Sándorunk fülét a földhöz tapasztotta, mint Csingacsguk, a Nagy Kígyó, meg tudta mondani, hogy szekér közeledik balról. A pancser a lovak színét nem hallotta. És pont az ilyen figyelmetlenség okozta, hogy elfogták. A vidéki legenda szerint, megbotlott a lova, és így került Kufstein várába. Szörnyű, hogy egy botor ló miatt ért véget egy karrier. De ez már a szabadságharc leverése után történt.
Apropó, szabadságharc. 1848. október 13-án a Honvédelmi Bizottmány amnesztiában részesítette. Szabadcsapatot szervezett a többi hasonszőrű gazemberből, és éljen a szabadság, meg talpra, magyar! De ez is valahogy félrement. Asbóth Lajos ezredes az Ezeres nevű falu lefegyverzésére vezényelte ki ezt az arany csapatot. Valamit nagyon félreérthettek, mert kiirtották az egész falut.
Innentől megint bejelentett állás nélkül maradt főhősünk.
Visszatérve a lovasbalesetére, aminek következtében a népdalok szerint (cseppet barokkos túlzással) elfogták a bitangot, hát nem egészen így volt.
Egy igaz barátjának anyagi jellegű problémái voltak, és a kitűzött vérdíjból gondolta megoldani a likvidítását. A korrekt eljárása következtében valóban rendeződött az anyagi helyzete. Így aztán hősünket 15 évre bekvártélyozták Kufstein várába. Állítólag az egyik legjobb cellát kapta a bástya manzárdjában, ahonnan kilátása nyílt az Inn völgyére. Az élelmes fegyőrök hétvégenként jó pénzért a cellájához engedték kíváncsiskodókat. Ekkor készült az az ikonikus fotó is róla, ahogy heverészik bő gatyában a szalmán. Az újságíró kis színes cikket akart a hétvégi számba, ezért felkereste a betyárt. Látta, hogy nagyon csöves a Sándor öltözete a fotóhoz, ezért az egyik cellából egy csinosabb gyilkostól elkérte a jól szabott nadrágját, és ezt adták rá, mikor fényképezték. Körülbelül ennyi izgalom volt az életében a raboskodása idején. Aztán egyszer csak valami főhercegi születésnap alkalmából amnesztiát kapott. Gondolta, most már végre megkomolyodik, elvesz valami nőt és boldogan élnek stb.
De a sors ellene volt. A nőt el kell tartani, öltöztetni, etetni, itatni, szórakozni vinni, így aztán megint előkerült a ládafiából a fokos, a pisztoly, és senki nem csodálkozott, mikor visszatapsolták a börtönőrök. A szamosújvári börtönben halt meg tbc-ben. Pedig jobbat érdemelt volna.
Kötelet!
***********
Fekete András értékelése:
Zilahy Tamás férfias jelenség. Szép nagyra nőtt. Ez kibékíthetetlen ellentét köztünk. Van egy közös anekdotánk is ezzel kapcsolatban. A férfias Tamás, mint egy igazi élsportoló, nehezményezte, hogy ritkán, értsd nem annyiszor, mint szeretné, nyer a havi művészeti pályázaton. Azt mondtam neki, hogy amelyik írásában szerepel majd, hogy magasabb vagyok nála, az biztos nyerni fog.
Tamás írásai is férfiasak, erőtől duzzadnak. Többször került a csúcs, azaz az év szerzője cím közelébe, amiről lehet, hogy nem is tud, mert a győztes kihirdetése mellett nem mindig említjük meg, kik kerültek még szóba.
Tavaly erősen versenyben volt a VIII. Henrik című írásával, tavaly előtt a Viking Saga döngette a kapukat, 2021-ben a Sportolj velem című novellája.
Sokszor vesz elő történelmi alakokat, akikről minden lényegeset megtudunk, mintha a Wikipédiát olvasnánk. A mostani, győztes munkája is ilyen. Ha valaki még nem hallott Rózsa Sándorról, az írás elolvasása után akár érettségi tételként is bátran kihúzhatná.
De természetesen nem áll meg itt, a maga sajátos stílusában irodalmi szintre emeli a prózáját. És mi is ez a sajátos stílus? Fricska, cinizmus, humor, sikamlós kétértelműség, kifigurázás. Ilyesmik.
Ezt hallhattuk az előbb is.
A Rózsa Sándorból egyetlen mondatot idéznék, ami visszautal közös poénunkra a magasságunkról és megmagyarázza, miért is nyerhetett ez az írás:
„Bár csak 165 cm volt, a tanyavilágban, mint magas daliás férfi szerepelt, komor szürke tekintettel.”
Látod, Tamás, ilyen egyszerű nyertes művet írni.
Persze ez csak vicc.
Nagyon érett már ez a díj neked!
Gratulálok és nagyon várom, várjuk az új írásaid!
