Van egy olyan közvélekedés, hogy a csúnya lányok kelnek el először. Itt aztán mindenki kétkedve felveti, hogy milyen is az igazi csúnya lány?
Erről lehet filozofálni. Attól függ.
Mitől is?
Lássuk csak! Mauritániában kizárólag a hájredőkkel gazdagon ellátott lányokat (monstrumokat) tartják szépnek. Errefelé már gyerekkorban is, a cseperedő lányokat napi 12-14 ezer kalória bevitelére kényszerítik. Mire elérik a golyóérett kort itt az 14-15 év, már száz kiló felett kell lenniük a lánykáknak. Akkor aztán valami cingár arab feleségül veszi őket. Amúgy ezek a mórok népe, és talán egy régebbi rossz példa megelőzésére önvédelemből növesztik ekkorára a lányokat. Történelemből emlékezhetünk Dezdemóna esetére Otellóval. Otelló nemes egyszerűséggel megfojtotta a lányt. Na, ez már manapság teljességgel kizárt. Egyszerűen nem érik át, a lányok nyakát. Persze derékon sem lehet megfojtani.
Forgassuk vissza az idő kerekét.
Réges-régi történet. Szinhely a Paradicsom. Szereplők: Ádám, a kígyó és egy almafa. Dög unalom. Az Úr, hogy feldobja a hangulatot, Ádám oldalbordájából legózott egy Évikét. És hogy jött ez az oldalborda projekt? Isten már akkor tudta, amit mi férfiak soha nem tanulunk meg, ezért így indokolta, Joshua rabbi (civilben Joshua ben Hananiah) helyszíni tudósítása szerint.
„Isten alaposan átgondolta, hogy melyik testrészből teremtse az asszonyt, és eképpen érvelt: Nem szabad őt Ádám fejéből teremtenem, mert akkor egy büszke személy lenne és magasan hordaná az ő fejét. Ha a szemből teremtem őt, akkor mindenféle dologba bele szeretne kíváncsiskodni; ha a fülből, akkor mindent szeretne hallani; ha a szájból, akkor beszéde soha el nem állna; ha a szívből, akkor irigykedni fog az emberekre; ha a kézből, akkor mindenféle dologra vágyakozni fog; ha a lábból, akkor csavargó válik belőle. Ezért egy olyan testrészből fogom megalkotni őt, ami el van dugva, a bordából, amit akkor sem látni, ha az ember meztelen”.
Tehát ott áll Évike az almafa alatt. Ádám megpillantja, és úgy gondolja, hogy oly szép, hogy az Isten is neki teremtette.
Esetleg a „b” változat. amikor is Ádám, Rúzsa Sándortól idéz, aki mikor megpillantotta Veszelka Juliskát csak annyit mondott „Hi, be csúf!”
Maradjunk annyiban semmit sem mondott, mert, Évike egyke volt a Paradicsomban. Mint ahogy az asszony sem mondhatta azt, egy alsó pontra mutatva, hogy ez, de picike, mert neki sem volt viszonyítási alapja. Valami bibi azért csak lehetett, mert 130 évig kellett várni az első utódaikra.
Lépjünk tovább az őskorba. Ilyentájt még nem a külcsín volt a mérvadó. Amelyik asszonyka a leggyorsabban szedte a bogyókat, vagy a legjobban filézte mamutot, az volt a szép. Akiknek ez nem ment annyira jól, azok átestek egy manuál fotóshoppon. Apa, tépett frizurát csinált nekik, esetleg kőbunkóval lapogatta csinire az alkatukat.
Bár a ránk maradt korabeli agyagszobrocskák bizonyították, hogy őseinknek volt szívük is, mert nem sajnálták az agyagot a női szobrokból. Tehát akkoriban a faros-csöcsös volt a trendi.
Az ókori Egyiptomban a vékony szimmetrikus arcú, magas, karcsú derekúak voltak a kelendőbbek. A fennmaradt korabeli rajzok és szobrok is ezt bizonyítják. Az indok egyszerű, merő irigységből minden nő az istennőikre akart hasonlítani.
Akkortájt a hölgyek sokat foglalkoztak a testápolással. Kleopátra volt a húzónév a kozmetikai ágazatban. Állítólag szamártejben fürdött, hogy bársonyosabb legyen a bőre. Ebbe nem is merek belegondolni. Kitesznek egy dézsát a melengető napra (40 C fok) majd belelöttyintik uszkve 100 szamár tejét. Főhősünk ebben ücsörög pár órát, majd mikor már érzi, hogy hatott, kiszáll a kumiszból. Hát, pfuj!
A bulvár szerint gyönyörű nő volt. Az igazság félúton van a csúfság és a szépség között, de inkább az út elején. Az ebből a korból megmaradt pénzérméket (amik természetesen őt ábrázolták) bárhogy is nézzük, az derül ki, hogy hosszú kampós orr, lapos alacsony homlok, és mélyen ülő apró szemek birtokosa volt. Ennek persze ellentmond a filmbeli Kleopátra (Elizabeth Taylor) szemet gyönyörködtető szépsége, a valóságban sajnálatos módon inkább Richard Burtonra hasonlított.
Talán kellene írni egy nagy ívű áttekintést a koronkénti szépségideálról, de már innentől a nők annyira felnőttek a feladathoz, hogy ők döntötték el, mi az, ami nekünk tetszik.
Tehát nem is érdemes beszélnünk arról, hogy jelen pillanatban ki a szép és ki a csúfi. Ezt is eldöntik helyettünk a nők.
Például így. Két nem éppen szép barátnő beszélget.
– Mit szólsz a Gizi férjhez ment?
– Hát igen, mindig a legcsúnyábbak kelnek el előszőr! – summázza a rondábbik.
Ilyenkor már mi férfiak csak széttárjuk a kezünket és eszünkbe jut a mazochista monológja.
Az a jó, ami rossz, – ami rossz, az jó, – tehát rossz.
Csoda, hogy némelyek inkább a fiúkat választják?
