Lehalkítod a rádiót, megágyazol,
ablakot nyitsz a surranva érkező éjszakának,
úgy üríted ki a hamutálcát is,
mintha nem mosta volna el dalainkat az eső,
mintha barackfavirággal fogaim között
megérkeztem volna éppen
és csak fütyürésznék –
Vetkezel, megfürödsz, ágyba bújsz,
mintha az a nő, aki hívás nélkül jött ide,
éppen csak fölugrott, mert véletlenül erre járt;
mint akinek vakon tárcsáztam telefonszámát
és forgattam közben varázsgyűrűmet:
azonnal itt teremjen!
Látom, megint nagyon megszerettél.
De a naprendszernek ezen a vidékén
már keményebben koppan a szó,
gyakran szíven üt a gondolat
s hiába gyúródnak gerincemen most is
a hetvenes évek történetei:
„táltos álmot” itt ne várj,
nem vagy külön, lezárt szobában beteg gyerek –
Ébredj, mintha beszéltem volna hozzád.
