Gyermekkoromban egyszer rengeteg golyórágót nyeltem le. Mivel senki sem figyelmeztetett, hogy ki kell köpni rágcsálás után, azt hittem, egyfajta ennivaló. Nagymamám persze rohant velem az orvosi ügyeletre, ahol kikérdeztek, megtapogatták a hasamat, és mosolyogva tudatták velünk: semmi ok az aggodalomra, nem lesz bélelzáródásom, nyugodtan hazamehetünk. Tudat alatt első öngyilkossági kísérletemet követtem el akkor,– mondta a pszichiáter később, fiatal felnőttként, mikor is (valóban tudatosan) gyógyszerekkel mérgeztem meg magam.
Ez a rágós teória totál hülyeség, akárcsak az, miszerint azok közül kerül ki a legtöbb dohányos, akiket nem szoptatott eleget az édesanyjuk, vagy túl hamar vonták meg tőlük a cumit. Szintén állítják egyes tudósok, a megrögzött hazudozók megannyi frusztrációt hordoznak születésük óta, és elnyomják magukban gyakorta életük végéig. Az, aki manapság felszabadultan tud kirakatokat nézegetni, holnap meglehet, kifelé fog valami elmegyógyintézet ablakából.
Egy biztos: nem lettem nagy rágós, sőt, semmilyen, és alig-alig gyújtok rá a nap folyamán. A gyógyszerektől pedig egyenesen irtózom.
De most rohannom kell a fogorvoshoz, csak még bekapok pár rágót a második doboz cigim miatt, na meg remélem, még zárás előtt odaérek a patikába, ugyanis képtelen vagyok altató nélkül álomra hajtani a fejemet.
2022 november, első díj
