Mikor reggel a Nap álmos szemeit kinyitotta, nem gondolt semmi rosszra.
Megnyújtotta szirmait, aztán meggyújtotta őket és ragyogni kezdett…volna, de egy kóbor fekete felhő eltakarta őt, a Napot. Töprengve gondolt az előző esti időjárás jelentésre, nem hogy sötét, de semmilyen felhőről nem esett benne szó. Most mi legyen? – tette…volna, fel a költői kérdést, magának és a szutyoknak előtte. A kis gomolya viszont nem mozgatta…volna, a füle botját sem, igaz nem is volt neki egyik sem.
A Nap tanácstalanul nézett körben, teljesen egyedül toporgott, javaslattevők nélkül.
Azt a kutya legyek ha ezt értem nézéssel, kis morgás kíséretében visszahanyatlott párnái közé.
– Hogy merészeli, különleges vagyok, egyedi és ragyogó – háborgott.
Tehetetlenségében visszaaludt.
Így esett az eset, hogy a Nap átaludta a napot.
Likes
Nincs hozzászólás