714. szám Széppróza

Karácsonyi baleset

Szerző:

Balesetek előfordulnak az ember életében.

   Van, akinél már a születése is ide sorolható, hiszen a baleset egy tág fogalom. Sokan hajlamosak arra, hogy minden rossz történésért másokat hibáztassanak. Bukás az iskolában, családi gondok, hajléktalanság.

   Nem dicsekvésből mondom, de én nem vagyok ilyen, sőt, a születésemet is csak gyári hibának tartom.

   Már süldő koromban sikerült elérnem, hogy ne engedjenek semmihez közel, ami fellökhető, törékeny, kigyulladhat, vagy megrázhat. Életem szerves része a kordon, ami távol tart.

   Természetesen az éber szemek néha elkalandoztak rólam, amit én rögtön ki is használtam. Így történhetett meg, hogy magamra borítottam egy tükrös szekrényt, amire felmásztam. (Én túléltem, a tükör nem!)

   Most, hogy közeleg a karácsony, erre is van balesettörténetem. Hat éves lehettem, és mint mindig, nagy izgalommal vártam a Jézuskát. Családunkban volt ennek egy szertartása. 24-én délután anyukám elvitt sétálni mondván, hogy a Jézuska tudjon dolgozni. Rám tuszmákolta a téli ruhát és irány az utca. Aki volt már gyerek (Ki nem?), az tudja, hogy ez az esztendő leghosszabb délutánja. Persze minden rossznak vége szakad egyszer, a kényszersétának is.

   Már újból a lakásban vagyok, a nagyszoba ajtaja zárva és mindent a titokzatosság illata leng körül. Én tudom, hogy az ajtón túl ott van a Jézuska és csilingelni fog.

   Eljön a nagy pillanat, csengőszó és kitárul az ajtó. Én boldog, elszorult szívvel, izgatottan, picit félve lépek be a csodák szobájába. (Itt jegyezném meg, hogy az apukám már bent van. Biztosan segített a Jézuskának, hisz azt a bazi nagy fenyőt nehéz a helyére tenni.)

   Olyan, de olyan jó illat van, no meg persze az ajándékok. Pazar karácsonyfa, tele díszekkel, no meg persze szaloncukorral. Ezt közelről meg kell csodálni. (Pityu, mármint én, ezt meg is teszi.)

   Pici hatéves kezemmel megfogtam egy számomra elérhető cukrot, ami elég stabilan fel volt kötözve a fára. Tudható, hogy a gyerekek sem adják fel könnyen, ha valamit meg akarnak szerezni. Én is így voltam ezzel. Mint Mari néni a kecske tőgyén, úgy rántottam egy nagyot a megkaparintott cukorzsákmányomon. A tragédia elkerülhetetlen volt. A plafonig érő csodafa termésével együtt elindult felém, hogy maga alá temessen. A következő emlékem már az, hogy a padlón fekszem, közösen a karácsonyfával. A szobában mindenhol törmelékek, csatateret idéző romok. Ja és két ijedten bámuló felnőtt, az én drága szüleim.

   Szegény Jézuska talán még most is csodálkozik, miként úsztam meg ezt a kalandot.

   Persze a bejgli nem maradt el, sőt pár maszatos ruhán kívül semmi nem utalt egy újabb balesetre.

   Tény viszont, hogy a következő években már kampók és madzagok ezrei tartották kikötözve a világ legszebb csodáját, a mi karácsonyfánkat.

Kapcsolódó írások