„Fedél nélkül egy lépést se!” – kínálja az újságot. Középkorú, egyenes észjárású ember, egyedül él. Napközben az Országgyûlés Irodaháza elõtt, este a Nemzeti és a Müpa közötti területen értékesít.
Hogyan lettél hajléktalan?
Mezõkomáromban, egy autóipari cégnél dolgoztam,
amikor volt egy egészségügyi problémám. E miatt kirúgtak,
pedig nem mentem el táppénzre sem, szabadságot vettem
ki, nehogy megtudják. De megtudták.
Család?
Elváltam, hagyjuk. Három gyermekem van, 4, 5 és 7 évesek, Székesfehérváron élnek nevelõszülõknél, minden negyedik szombaton van láthatásom. Rájuk költöm az összes
pénzemet.
Van elképzlésed a jövõjükkel kapcsolatban?
Beleszólásom nincs. Az töltene el büszkeséggel, ha saját álmaikat meg tudnák valósítani, ha boldogok lennének. Ebben ahogy tudom, támogatnám õket.
Õk töltik ki a mindennapjaid?
Igen, meg az olvasás: 168 óra, HVG, sorolhatnám. Szeretném, ha visszaállna a demokrácia, és igyekszem is minden tüntetésen ott lenni.
Az Országgyûlés Irodaháza elõtt is értékesítesz. Mi a tapasztalat?
Másfél éve beszélgetek rendszeresen a képviselõkkel.
Azóta sokaknak változott a véleménye a hajléktalanokkal
kapcsolatban.
Mit találsz az utcai életben?
Meg lehet bolondulni, nincs benne semmi jó. Még reménykedek a rehabilitációban, ha nem tenném, mi maradna?
Fotó: Román Péter
