Rezső már három éve munkanélküli. Könyvkereskedő volt, és mikor megígérték neki, hogy újra dolgozhat, örült, mint majom a farkának. De az igazság az, hogy elszokott a munkától. Otthon ült, s amikor belegondolt abba, hogy újra dolgozni fog, felmerült benne az is, kevés ideje jut neki írni. Lényeg, hogy újra pénzt kereshet. A munkanélküli segélye már régen elfogyott, Mária tartotta el. Az első munkanap péntekre esett. Már előre izgatott volt. Mária nem örült annak, hogy újra dolgozik. Hiszen tényleg elszokott a munkától s már nagyon beleélte magát az írásba.
Pedig még az orvosi vizsgálat sem kellett. Attól nagyon szokott tartani. Mária már nyugdíjas volt s megszokta vele a kettős életet. De most újra dolgoznia kell. Persze önálló életre ebből a keresetből nem futotta. Rezső azt szerette volna nagyon. Mária ezt is tudta, de meg kellett értenie a fiának, hogy az nem megy olyan könnyen. Rezső vágyott arra, hogy anyja felügyelete nélkül elszívjon egy Marlboro cigarettát, vagy hogy megigyon egy üveg vörösbort. De havi nyolcvanezer forintból ez képtelenség volt. Azzal ő nem érte be vigasztalásul, hogy ezzel nincs egyedül. A nyolcvanezer forint arra lett volna elég, hogy kifizesse az albérletet s a rezsit. Ám valamiből enni is kellett volna. S azt nem tudta volna megtenni egész hónapban. Már huszonkilenc éves volt, úgy érezte, elérkezett az önállósodás ideje.
Mikor első nap dolgozni ment, az anyja tiszta ideg volt. Féltette fiát, hogy ennyi idő után nem állja meg majd a helyét. Alig érkezett be a munkahelyre, ahol két társa fogadta, máris csengett a mobilja.
– Ugye jól vagy, fiam?
– Hát persze, anya, de miért kérded?
– Csak izgultam, hogy ilyen sok munkanélküli idő után szokatlan lesz a munka az új helyen!
– Nem, egyáltalán nem szokatlan!
Alig egy óra telt el az üzletben, mikor Rezső kezd összehaverkodni a két munkatársával, s megint cseng a mobil.
– De hát anya, miért izgulsz ennyire miattam?
– Jól van, nem hívlak többet! Látom, megállod a helyed!
Pedig aznap még négyszer felhívta. Rezső meg is haragudott anyjára. A két munkatárs Zoli és Robi nem értették, mi is folyik itt.
–Tudjátok, már régen dolgoztam, s az anyám aggódik értem!
– De miért aggódik?
– Három évig munkanélküli voltam. S azt hiszi, megterhelő ez nekem most.
– Értem – szólt Robi.
Délután, amikor hazatért az első munkanap után, sajnos Rezső valóban hullafáradt lett, de az arca sokkal vidámabb volt, mint ahogy azt Mária gondolta. Meleg ételt készített neki, ez igazán jólesett kiéhezett gyomrának.
Másnap már nem hatszor, csak kétszer hívta. És minden csoda három napig tart – ahogy a mondás tartja – a harmadik napon már egyszer sem. Az anya most már megnyugodott, hogy fia visszazökkent a munka kerékvágásába.
Ám Rezsőnek most már nem napi két-három óra jutott az írásra, hanem – mivel fáradt volt alkonyatkor – csak mindössze fél óra. Kevesebbet írt, de tömörebben fogalmazott.
A szegénysorból viszont kevés keresetéből nem tudott kitörni, mint annyi értelmiségi az egész országban…
