Epreskerti Ernő és a 7/b

1.

Epreskerti Ernő felébredt. Döbbenten konstatálta, akarom mondani, hitetlenül nézte, hogy még mindig világos van. A faliórára bámult, és látta, hét óra lesz öt perc múlva. Ez lehetetlen, gondolta, fél nyolckor dőlt le kicsit pihizni, most meg hétóra lesz öt perc múlva!! Hűha, visszafele haladna az idő? Lehetetlen! Utána akart nézni a dolognak, de ebben sajnos megakadályozta feszülő férfiassága. Kiszaladt pislantani a klotyóra. Megkönnyebbülve tért vissza hálószobájába. Megnézte a telefonján, mennyi az idő. Hat óra ötvenkilenc. Még ilyet, kiáltotta, hát már reggel van? Este fél nyolckor hevert le kis időre, erre tisztán emlékszik, és most hét óra lesz. Csaknem tizenkét órát aludt volna? Ráadásul anélkül, hogy akár egyetlen egyszer felébredt volna. Máskor minimum kétszer fel szokott ébredni éjszakánként huggyantani, most meg több mint tizenegy órát szundizott egyfolytában. Na, mindegy. Nem baj. Gyerünk gyorsan zuhanyozni.
Frissen, tisztán kezdett öltözködni. Közben tekintete az asztalon heverő javítandó dolgozatokra tévedt, tegnap tette oda, de mint mindig, akkor sem volt hozzá semmi kedve – gondolta, majd nekilát később. De elnyomta az álom. Nagyon is elnyomta. Nos, most mi lesz? Az órára pislogott. Negyed nyolc. Hát ez hihetetlen! Ennyire lassan megy az idő, vagy ő lett hirtelen ilyen szörnyen gyors. Pislantással, tusolással ilyen hamar végzett? Százméternyire lakik az iskolától, ráér fél óra múlva indulni. Elkezdte hát javítani a 7/b dolgozatait ment a munka, mint a karikacsapás. Lássatok csodát, tíz perccel nyolc előtt sikerült befejeznie.
A 7/b tanulói pirulva nézték kijavított dolgozataikat. Többségük nem akart hinni a szemének. Epreskerti tanár úr bazsalyogva sétálgatott a padsorok között. Aztán megcsörrent a telefonja. Kiballagott a folyosóra. Az osztályteremben rögtön kitört a zsongás-bongás. Mindenki beszélt. Mindenki egyszerre beszélt. Egészen addig, míg Rosszcsont Robi fel nem állt, és dolgozatát lobogtatva ordítani nem kezdett: „Ide figyuzzatok, skacok! Ötöst kaptam a dogámra! És még azt is ideírta, hogy csak így tovább, még egy legalább kettes felelet kell, és akkor nem buktat meg.”
Kicsilányka Klárika is felpattant, kihúzta magát, bimbózó mellecskéi majdnem kiszúrták hófehérke blúzát, és büszkén mondta: „Nekem is ötöst adott, és ideírta, nagy kár, hogy a végét elkapkodtam, mert ez a dolgozat kis híján irodalmi értékű, ha újraírom a végét, amiben ő szívesen segít, meg is jelenhet az Ifjú Tehetségek folyóiratban.”
Szendeszemű Szandi is kiugrott a padból, teljesen elfeledve szendeségét, és szokatlanul hosszú tirádát vágott ki: „Nekem azt írta, örül, hogy ezúttal bátrabban fejeztem ki érzéseimet, gondolataimat. Esküszöm, fiúk, lányok, ezentúl csak a nevemben maradok szende, olyan bátor leszek, mint egy oroszlánlány. Vagy talán még annál is merészebb. És vegyétek most tudomásul, szerelmes vagyok. Igenis, szerelmes vagyok.”
Utána Matekozó Marci pirulva vallotta be, hogy ezentúl nem a matek a kedvenc tantárgya, hanem a magyar nyelv és irodalom. És elkezdett szavalni. Amikor valaki megkérdezte, ugyan ki írta ezt a szép versikét, halkan suttogta: „Én írtam, becsszó, én költöttem, most hirtelen.”
És folyt a zsongás-bongás. Aztán pedig folyt a bongás-zsongás, míg a tanár úr végre méltóztatott visszatérni a tanterembe. „Nos, gyerekek, most szabadórát tartunk. Mindenki szabadon dönthet, hogy akar-e valamit írni avagy sem, mindenki szabadon választhat témát, és szabadon dönthet arról is, hogy a következő órán fel akarja-e olvasni avagy nem.”
Az egész osztály egyöntetűen tátotta a száját. Nahát! Ez elképesztő. Ilyen még sosem volt. Bárcsak mindig így lenne. Kis ideig mindenki töprenget, mit tegyen. Írjon vagy ne írjon. Aztán lassan-lassan mindenki tollat ragadott. Legvégül Epreskerti Ernő tanár úr is. Verset írt. Szokott ő néha verselgetni, de csupán szabad verset vagy prózaverset. Most azonban, miután elkészült és újraolvasta, észrevette, tizennégy sor. És minden sor tizenkét szótagos. És akaratán kívül a rímképlet a-a-b-b, a-a-b-b, b-c-b, b-c-b. Nofene, gondolta, ez most szonett lett. Életében először szonettet rittyentett.
És életében először maradéktalanul boldognak érezte magát.

(folytatás következik)

Szigorúan titkos utóirat: Feketeálarcos Banditának üzenem, szerezzen nekem is egy mordályt, és akkor aztán közösen megtámadjuk a Pozsonyi Pagony döntéshozóit.
A szigorúan titkos utóirat szintén szigorúan titkos utóirata: a fent elkezdett kamasz kisregény túl rövid egy könyvnek, örülnék, ha Feketeálarcos Bandita is írna egyet, akkor a kettő együtt kitenne egy nagyszerű könyvet. Becsszó, szuper lenne!

2021 május, második díj

0