Vándor

Álom és valóság közt elmosódott határ,
Ég és föld között egy suhanó kismadár.
Dermesztő csók, melytől csak megfagynál,
Illúzió csupán, mi egy perc alatt tovaszáll.

– Ne állj meg itt, vándor! Ez a szerelem…

Azúrkék tengervízben titokzatos mélység,
Látszat mögött várakozó, torz gyilkoló rémség.
Álnokságot elfedő pillanatnyi szépség,
Nyomában halott reménység.

– Fogd be füled, vándor! Ez itt az ígéret…

Bezárt falak között ordító némaság,
Víztükrön landoló letört nehéz faág.
Gyengéd öleléssel fogvatartó rabság,
Minek, ha vége van, sem jár utána szabadság.

– Menekülj, vándor! Bár hiába. Ezek az emlékek…

Délibábos láthatáron integető alak,
Keze hívón int. Hangja lágy széllel csalogat.
Nem más ő, mint egykori önmagad,
Szemed már mosolyog, lelked dalra fakad.

– Arra menj hát, vándor! Az most a te utad…

0