763. szám blog Mirjam

Egy szocmunkás naplója: Pumpa

Szerző:

Amúgy tökre érdekelne, hogy honnan ered a „felmegy a pumpa bennem” kifejezés. Persze meg is nézhetném, meg aztán valószínű nem fogok most önöktől erre választ kapni, csak így írok. Mintha beszélnék. És ez jött. Merthogy a pumpa, na az aztán fel tud menni. Nagyon igyekszem elkerülni a konfliktusokat. Van típus, akit feltölt és éltet, én is ismerek. Hopp, kard ki kard, adrenalin fel és érzi, hogy él. Aki nyíltan csinálja, még valahogy tudok is reagálni. Kérdezek mondjuk. Vagy lemerevedem – ez a rosszabb, de mit tagadjam. Az alattomos provokációval nehezebben bánok el, de sok van. Tartok tőle, meglesz a rutin. De én nem vagyok az a csakazértis forma, inkább engedek sokszor, csak legyen már béke. (Erről persze az enyéim lehet, hogy mást mondanának. Megkérdem majd legközelebbre. 😊)

Ami biztos, hogy egyre több az utcai harc, értem ezalatt a másik minősítgetését. Feszült mindenki. És akkor én egyre kevésbé állok bele, felállok a buszon, előreengedem, elharapom a kibuggyanó ezt-azt, aztán van, hogy kiborulok. És akkor a barátnőim elkezdtek felpumpálni engem. Nem dühileg, hanem egoilag. Vagyis ez talán nem is ego, csak valami renyhe önérdekérvényesítés, mert panasz nincs, általában megtalálnak a lehetőségek, de hogy én nem teszek értük semmit, na az is ziher. Hogy hát oké ez a mentalitás, csak én rendre rácseszek, a másik meg röhög a markába, néha-néha mondjuk beleállhatok a dolgokba. És ma eljött az időm, éreztem. A nagy térkövekből kirakott járda, amin át lehet vágni a sima és széles betonjárda és a panel között, egyemberes. Még akkor is, ha tavaly óta egy konfekciónyit csappant az emberségem – mondjuk így sem az a nádszál a fajtám. De a szemben megjelenő nő karcsú, megállapítom, hogy tuti nem kell sírásra görbült szájjal nemet mondania a Daubner összesre, hogy aztán kábé sírva megegye azt és sebesen keresse az elsejét az agyában, hány napig kurvulhat, most már mindegy, akkor ez így esett, na elsejétől tényleg szigorúan. Nem, ő alkatilag szerencsés, megismerem a típust. (Mondjuk nem tudom hol van az kőbe vésve, hogy fogyókúrák csak elsejével kezdődhetnek, én ebben laza is vagyok, másodikán egy kudarcba fulladt elseje után mindig gondolom, hogy na majd tizedike, aztán olyan 15-én ugrom a következő hónapra. De mindegy is.)

Tehát a nő sem férne el mellettem. Meg egy hozzá hasonló mázlista mellett sem, már ami az alkatát illeti. Mondom, egyemberes. Itt valakinek le kell lépnie a sárba, mert a lendület mindkettőnknél megvolt, nem rögtönöztünk divatbemutatót, nem lett a plácc kifutó a végeken várakozó nézővel. Elindultunk ugyanis, farkasszemet nézve, két kecske egy palló, ki nevet a végén meg ilyenek. Aztán egyszerre léptünk le oldalra. Aztán elkezdtünk röhögni és a járdát szabadon hagyva cuppogtunk a sárban végig.

De legalább mindenki nevetett a végén.

Szeretettel:

Nuszer Mirjam

Kapcsolódó írások