lemegy a nyár az utcára botorkálva ezen azon ilyen olyan lépcsőn s rögtön egy része megőszül a többi fagy s van mely olvad pár lépés után a rozzant tömegben úgyis önmagából kiborul elmegy a pszichológushoz s az másnap már a zárt osztályon vigyorul sokfelé hasadva árad belőle egyszerre négy évszaknyi sirám ó Budapest egyre szűkül körülötted a láthatatlan karám mégis itt égsz gyilkolsz és táplálsz vezetsz és megcsalsz nevettetsz utálva is szeretsz legbelül – majd a legvégén úgyis kiköpsz s kadáverem egy koszos sikátor mélye ahol elterül...