horror mese
Talpas igazi, falusi kutya volt, jól megkeveredett a fajtával, de bizton volt benne kuvasz is, mert szép
nagyra nőtt.
Ma reggel tanácstalanul ugatott, mert hirtelen más lett a világ. Eddig, ha valaki jött, megugatta,
megmorogta, úgy kellett rászólni, hogy – nyughass már!
Ma viszont tele az udvar rokonokkal, meg egy nagy bajuszú, nagy pocakú idegennel, aki nagyhangon
rendelkezik, még a gazdájának is! Rózsi, a disznó rosszat sejt, hajnal óta visít. Ilyenkor már meg szokta
kapni moslékját, de ma még nem. Piroska, a 10 éves kis gazda ment csak oda hozzá, Megvakarni a
fülét, meg vigasztalni – szegénykém –, amit a disznó rózsaszín orra böködésével akart reggelire váltani!
Rózsi hordónyi testével megrecsegtette az ól falát, majd hátsó lábaira állva kikukkantott, a nyüzsgésre.
Nagy tűz, nagy kondér! Mit főznek ezek nekem? Egyszer csak látja, hogy vendégei lesznek, jönnek felé
vagy öten! El is iszkolt hátra, az ól sarkába arra a helyre, ahol mennydörgéskor szokott megbújni. Nyílik
az ajtó, és nagyhangon, pálinkától szagosan, emberek jönnek a portájára. – Hé! Mit akartok, he? Ez az
én házam! De a betolakodók rávetik magukat! Küzd, ahogy tud, de elkapják a lábait, kicipelik, leteperik!
Már csak veszettül visítani marad ereje! Szemei kitágulnak, még vergődik, Piroska sír, a gazdasszony
könnyes szemmel korholja érte, hiszen ő etette Rózsit mióta az anyja finom, meleg, tejes bimbójától
elszakították, de nem tesznek semmit! A disznó pánikba esik! Rádöbben, hogy ez nem holmi sárban
birkózás! Az élete a tét! Rúgkapál, s úgy visít, hogy az már sikoly! Talpas ugat, hiszen ők társbérlők itt a
háznál, és neki dolga, hogy védje a házat népével együtt, de a gazda elzavarja –kuss innen!
Jön a nagybajuszú idegen, kicsit megbillentve a pálinkától, kezében vékonypengéjű, hosszú kés,
mögötte a háziasszony lavórral. Erősen fogjátok – utasítja a Rózsival birkózókat, akik új fogást keresnek,
még erősebbet. Letérdel a disznó mellé, és mintha mutatványos lenne, olyan nagyfeneket kerítve a
dolognak, neki készül az ölésnek! Áldozatának majd kifordul a szeme, annyira forgatja félelmében, de
torkánál ismeretlen érzés hatol belé egy penge formájában! A szívét keresi a hegye, de rosszul találja el!
A törköly szagú célzó víz mellé talált! Rózsi vért fúj, a nyakából is csordogál, de a böllér még keresi.
Felhördül a gazda – Döme sógor, csinájja má’ rendesen! A döfő ember szabadkozik,– nem ott van ennek
a szíve ahol kellene – a gazda összevonja szemöldökét össze szorítja száját, Rózsi pedig lassan
elernyed, már csak erőtlenül kapálózik, a szemére fátyol borul, megérkezik a mennyek makkos erdejébe,
ahol az idők végezetéig dagonyázhat.
Talpast ismerős érzés fogja el. Még kölyök korában megkergette a csirkéket, az egyiket el is kapta, és
mikor szájába vette a nyakát, ugyanezt látta a szemében. Már nem akart játszani, elernyedt!
A gazda pedig lapáttal kergette őt, aztán láncra verte! Akkor is elillant valami megmagyarázhatatlan
érzés, mint egy pillanatra feltűnő délibáb.
Az okos kutyának átfutott az agyán. Ide jön egy idegen, megöl valakit a háznál, és veregetik a vállát? Na,
Piroskát, meg a gazdasszonyt nem hagyom ám! Ha nem bír a bajuszossal a gazda, mellé is kiállok! De
mi van a gazdával? A gyilkossal parolázik? Csak nem én leszek a következő?! Rózsit is simogatták,
etették, most meg tűz fölé tartják, darabokra vágják! Nagy elmélkedésben egy árnyék zavarta meg. A
böllér volt az! Nagy kezével megveregette a kutya oldalát, és a maga módján tréfálkozva azt mondta –
ebből a kutyából is kijönne néhány kiló kolbász! Több sem kellett Talpasnak! Megkapta a méregető
kezet, majd nekilódult, és átugrotta a kerítést! Egyenesen neki a végtelen szántóföldnek! Futott, míg a
szusz el nem fogyott!
Na, így lett Talpasból kóbor eb! Lefogyott, koszos lett, amit talált azt evett, de hiába csalták százszor, már
nem bízott az emberekben.
