Miénk a feladat, az elvégzett munka öröme, kínja, s az ezzel járó terhek. Megannyi testi-lelki gond, vér, könny és fáradalom. A többiek elfogyasztják munkánk gyümölcsét. Övék a javak, termékek értéke, a magaskultúra, művészetek, kényelem, szórakoztatóipar, és mi örök életünkben csak bűnhődünk származásunk miatt, mert szegények vagyunk. Övék a boltocskák, kirakatok nézegetése feletti öröm, a vásárfiai, a cuccok, a termékek és a szolgáltatások mérhetetlen kincse, a luxus, a biztonság, a technológia, a menő munkahelyek, a fényes ünnepségek, a nyaralások, a szép otthon, a családi élet, a fogyasztási cikkek és az egészségkultusz. Miénk a kárhozat, a kis bűnök felnagyított képe, betegségek, nélkülözés, rabság, a kényszermegoldások, a magány, és egyedül a miénk a háború, az iszonyat, és csakis reánk vár a pokol. Mindez születés jogán illeté meg, ki ebből kijutni kegyelmet nem kapott. Akinek hatalom adatott változtatni ezen, az nem bánkódik milliók balsorsán, azoknak mindenkoron annyi van, és lesz is, amennyi volt, míg tömegek süllyednek a létminimum alá, kiknek egyetlen öröme a hasonló sorsú embertársai megértése, akik egymás marcangolásán túl maguk is mégis ugyanolyan halandók, mint mi vagyunk.