778. szám Beszámoló EKH - programok Első Kézből a Hajléktalanságról

Munkával ünnepelve

Szerző:

Első Kézből a Hajléktalanságról tréning, 2024 április 26-28. Kesztyűgyár

A 2009 óta működő Első Kézből a Hajléktalanságról program egy társadalmi szemléletformáló projekt, melyben a hajléktalan helyzetet megtapasztalt személyek vesznek részt. Az előadók A Város Mindenkié akivistáiból, a Fedél Nélkül szerzőiből és terjesztőiből kerültek ki. A leendő előadókat az elején még Balog Gyula ötletgazda és koordinátor – aki már egyedül járt iskolákba, fesztiválokra a hajléktalanság témájáról beszélni – képezte ki. A pályázati és szociális munka feladatokat a Fedél Nélkül szerkesztőség szociális munkásai végezték, akik alkalmanként becsatlakoztak az előadásokba is. Az anyagi támogatást a Menhely Alapítvány biztosította. Ennek köszönhetően 4 év után – 2013-ban – elindultak a havi klubjaink, ahol már kollektivan képeztük az újonnan érkező előadó-jelölteket.

Az alakulás után 7 évvel – 2016-tól – pedig már három napos tréninget tudtunk tartani öt éven keresztül a Dunakanyarban, szintén pályázati forrásokból. A vidéki tréningekre sajnos nagyon kevés külső személyt, úgynevezett értékelő közönséget sikerült elcsalogatni. 2022-től azonban már Pesten – a Kesztyűgyárban tartjuk képzéseinket, ahová már 30-35 ismerősünk is szívesen eljön, hogy próbaközönségként szakmai értékeléseikkel segítsék a gyakorlásainkat. Főleg az új jelöltek beilleszkedését a munkába. Három elemét gyakoroljuk a programnak. A másfél órás előadásunk 15 perces élettörténetét és az előadás 3. fél órájában játszott szituációs játékokat, valamint a fél órás Élő Könyvtár beszélgetést.

Idén A Stronger Roots program támogatásával dolgoztunk. A tréningen 12 érintett előadó vett rész folyamatosan, de 34 ismerősünk jött el segíteni egy-egy fél napra. 

HOGY IS ÉREZTÉK MAGUKAT? Erről olvashatnak itt és következő számainkban.

„Ősszel lesz 20 éve, hogy Gyulával először összefutottunk. Én szó szerint futottam valami jármű után, ő a Dózsa aluljáróban árulta az újságot. És épp most volt 18 éve annak, hogy elhívtam a sulinkba az iskolanapokra, hogy meséljen magáról. Eddig nem is gondoltam rá, de ez talán azt jelenti, hogy az EKH program, ami ebből az első előadásból, mint kicsiny mustármagból nőtt ki, abszolút nagykorú lett. Egy áprilisi hétvégén Gyula elhívott az aktuális tréningre próbaközönségnek. Mert már tréning is van, próbaközönség is van. És a 18 év alatt sok száz előadó és előadás, ami maga a csoda. A tréningen pedig újabb fantasztikus embereket, és egyszerre lebilincselő és szívbe markoló történeteket ismertünk meg, a program élén pedig Gyula vezényelt, mint egy igazán profi karmester.

Híres tétel, hogy ha valahol egy pillangó megrebbenti a szárnyát, az a földgolyó túloldalán szökőárat indíthat el. Ha 20 éve akkor nem futok össze Gyulával, akkor ebből talán mind semmi nem történik meg. Furcsa ebbe belegondolni. De fölösleges is, hiszen összefutottunk. 

Boldog 15. születésnapot, EKH!”

Levente

Kapcsolódó írások