Mi lenne, ha nem lennének férfiak?
Mér’, mi lenne? Semmi!
Elvagyunk mi nélkületek is, sőt, baromi jól elvagyunk.
Először is átalakítom a klaviatúrámat. Nincs szükség többet az „f” betűre.
Nézzünk egy szép napot férfiak nélkül!
A fény alig szűrődik be az ablakon. Jenő, mielőtt kipusztult, nem pucolta meg. No, meg a leszakadt redőnyt sem csinálta meg.
Sebaj, majd mi, nők!
Kikászálódom az ágyból. Milyen jó, hogy Gumi Jenő nem csap a seggemre! Bezzeg a kihalt mindig megtette. A bunkója!
Visszahajolok, és egy picit erotikusan megharapom Gumi Jenci fülét. Kilukadt, leeresztett. A valódi tovább bírta.
De elvagyok én nélküle. Minek is? Lezuhanyozom, majd alig törölközőbe tekerve átvonulok a szobán. A kihalt Jenőmnek anno megemelkedett a mellkas tájékán a paplanja.
Ez a G. Jenő leereszkedett. Nulla kompresszió. Nix reggeli szex. Minek?
Majd este, ha veszek egy új Jenőt.
Indulás a munkába! Titkárnő vagyok. Mindent, de mindent megcsináltam eddig a főnöknek.
Kihalt.
De nélküle is elvagyok.
Minek? Van másik!
Érkezik is.
– Gizike, ma te vagy a fregoli, helyettesíteni kellene néhai Bányász Bélát. Ugorj le a tárnába egy kis szénért!
– Aha, Carbo medicinalis, egy picike tabletta! Mi evvel a gond?
Semmi, bár azt mesélték anno a férfiak, hogy kétezer méter mélyen van, és egytonnás tömbökben.
Bánya letudva, a szén ott maradt, ahol volt. Minek is?
Vége a melónak, irány a shopping. Veszek egy jó kis dögös tavaszi rongyot. Mondjuk mély dekoltázzsal.
Minek is? – jut eszembe. Elvagyok én nélküle. Inkább hazamegyek. Felszállok a villamosra. Millióan vannak. Forró női testek nyomakodnak hozzám. Csak most nem alul, felül.
Nem vagyok feldobva tőle. Szomorúan ballagok haza.
Haza?
Istenem, bárcsak még egyszer lekurvázna az a szemétláda!
