Az elszürkült tereptárgyak között
fészket rakott az este,
lökdösődnek az árnyak,
maguknak helyet keresve.
Az éj kérges tenyerén ülnek a csillagok,
a tejfehér köd rajzol közéjük
gyűrt mintázatot.
Újragondolt álmok üresen vacognak,
múlik az idő, renyhül az izomzat.
Lassan kúszik előre a hajnal,
talán zajjal űzi el a csendet,
vagy mosollyal ápolja a kertet.
Helyes ez az irány, ki tudja előre,
szegényes a holnap,
egész teste pőre.