„lehetnék majd szeretőd
ha nincs másod
hegedűs a háztetőn
lehetnék takaród”
/Szamócza/
Döntenem kellett végre, hogy eladom apám feje fölül a házat, mert ő ezt akarta, már mindenki rendezte a maga részét én maradtam utoljára elképzeltem milyen jövő várna rám, ha egy félelmetesre barnult hústorony üzlettársa lennék hátralévő életemben, aki mindenkit zsebből kifizet, ha megmozdul egy cserép már tanácsot kellene kérnem, de sosem volt kitől, az Operaházhoz kellett menni aláírni az adásvételi szerződést, a Deáktól kicsit sétáltunk, aztán felültünk a kisföldalattira, az Opera éppen felújítás alatt állt, éreztem mennyi érték vesz körül bennünket amikor kikéredzkedtünk a gangra őrjöngve tudtam volna sírni, hogy mi a faszt csináljak mert soha többé nem akarok ide visszajönni, ahol számomra értelmezhetetlen üzleteket kötnek végül úgy oltottam el a feszültséget, hogy minden oldalt gyorsan aláírtam, addig tartott a levegőm amit a fedetlen udvar adott még otthon hezitáltál, hogy kellene hozni egy táskát a franc tudja, mennyi tizennyolc és fél millió forint végül adtam egy hátizsákot gondoltam elég lesz, a gyerek hordta a középiskolába tavaly leérettségizett úgyis az övé lesz mi már nem tudunk mit kezdeni ennyi pénzzel még egy fedéllel sem, kimosva állt a szekrény mélyén abba pakoltad bele a pénzt, nem tett ki annyit mint egy napra való cucc a gimiben rosszul tippeltem, a szerződést el kellett raknom kicsit hezitáltam hogy hova, a táskámban összegyűrődik az ügyvéd ezt látva felajánlotta, hogy ad egy mappát, de nem akartam elfogadni hiszen nem azért vagyok itt, hogy bármit elfogadjak eszembe jutott, hogy a hátizsákban van egy Fedél Nélkül újság idefelé jövet vettem a piros lámpánál, mindig veszek ha Pesten járok és összefutok egy terjesztővel, mert szeretem benne a verseket, ütősek aztán még hosszan nyomnak én meg cipelem őket akiknek nincs otthona még az üres szája is olyan szavakat ad vissza amikről elképzelésem sincs hogyan keletkeznek, úgy emlékszem ötszáz forintot adtam érte, ennyi volt az italtartóban amit gyorsan elő tudtam kapni a sárgáig ilyenkor nem is számolom, mert ez a legjobb üzlet érzelemből költeni, abba raktam a szerződést úgy fordítottam, hogy a címlapját ne lássák akik nem érthetik, utálom magam amikor kényszeresen magyarázkodom, hogy mit miért csináltam visszafelé egy söröző mellett sétáltunk el sok éjszakát töltöttem ott fiatal koromban meg mindenféle bizonytalan helyeken amikor még nem volt otthonom, azóta van mióta megismertelek egy fedél alatt élünk, papírunk is van róla hogy bármit érezhetünk egymás iránt.
„legyünk ketten
akikre a közöny
soha rá nem köszön”
/Szamócza: Lehetnék…,
